Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Tavaszi kikapcsolódás Gazdagréten

A Gazdagréti Közösségi Ház minden évben megrendezi Gazdagréti Tavasz elnevezésű  hétvégéjét. Ilyenkor a városrész minden lakója, kicsiktől az idősekig két napon keresztül színes és izgalmas programok közül válogathat. Idén a Költészet Napján induló rendezvényen elsősoban a kultúráé volt a főszerep, de az érdeklődőknek a játékos vetélkedőkről és a kulináris élvezetekről sem kellett lemondaniuk.

Az április 11-ei nyitónapon a nagy sikerrel zárult 60 plusz Vers és Prózaíró Verseny résztvevőit hívták meg, hogy megtekintsék Bálint Ágnes festőművész kiállítását.

Szombaton már a családok kerültek a figyelem középpontjába. A Kalamajka Bábszínház Ludas Matyi történetét adta elő a gyerekeknek, miközben a felnőttek egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt. Délután a kicsiket agyagozásra invitálták, az elkészült munkákat pedig kiégetve haza is vihették szüleiknek.

Az idősebbek később egy elmecsiszoló kvíz vetélkedőn, valamint schnell sakkversenyen tették próbára tudásukat, miközben az Őszikék Nyugdíjas Klub a teraszon ínycsiklandó babgulyást főzött. Az estét tangóharmonikával kísért hangulatos beszélgetés zárta.