Hollai Antal, a Szent Mihály templom plébánosa a Búcsút megnyitó koncerten elmesélte, Szent Mihály a szellemi teremtények négy nagy vezetőjének egyike. Az ünnepelt szent a másik rossz útra tért vezetővel, Luciferrel vívott csatája révén lett az Istenért való küzdelem jelképe.
A négynapos ünnepség azonban nemcsak a vallásosaknak szólt. Iskolai gyermek kórusok és helybeli művészek adtak koncerteket, a Helytörténeti Múzeumban pedig Biblia kiállítás nyílt. A programok között volt azonban bográcsgulyás főzőverseny, és néptáncbemutató is. Az atya szerint az ünnepség fő célja az, hogy felfedezzük saját értékeinket, és a mellettünk elő embertársainkat.
T. D. - ÚjbudaTV (2008. 09. 30.)