Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Senki nem megy haza üres kézzel - az első száz jelentkező könyvet kap

A 25. Gazdagréti Halászléfőző verseny sok kerületi vállalkozót ihletett meg, közel harmincan döntöttek úgy, hogy felajánlanak valamit a nyerteseknek. Így elmondható, hogy máris rekordot döntött a rendezvény. Legalábbis, ami az ajándékokat illeti. A felajánlások értéke ugyanis meghaladta a másfél millió forintot.

Riasztóberendezés, angol nyelvű tanfolyam kicsiknek, serlegek, könyvcsomagok, vízforralók, wellness, illetve hajvágó kuponok és atkátlanító jegyek is szerepelnek az elvihető ajándékok listáján, de autogén relaxációs trénig tanfolyamok, pólók és ebédmeghívások sem hiányoznak majd a nyeremények közül. A gasztronómiai rendezvény a mozgásszalonokat is megihlette, közel négyszáz ezer forint értékben ajánlottak fel a helyi vállalkozók kondibérleteket, sőt, akadt olyan cég is, aki úgy döntött, komplett fogyasztókezeléssel támogatja meg a nyertes csapatot. Az ünnepi évfordulóra való tekintettel számos egyéb meglepetéssel is készülnek a szervezők, így többek között azzal is, hogy az első száz jelentkezőt egy-egy könyvvel ajándékozzák meg. Persze egyéb különlegesség is várja az odaérkezőket, ezért érdemes azoknak is kilátogatnia a rendezvényre, akik nem szeretnének versenyezni, hiszen mindenkinek tartogat egy kis meglepetést a 25. Gazdagréti Halászléfőző verseny.