Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 1. péntek, Tihamér, Annamária

Albertfalvát ünnepelték

Az Albertfalvi Közösségek Ünnepe Albertfalva legjelentősebb rendezvénye, a nyár eleji rendezvény hosszú évek óta egyet jelent az itt élők számára a szabadtéri kikapcsolódással és a felhőtlen szórakozással. A hétvégi családi rendezvény fókuszában igazi és modellrepülők szerepeltek, tisztelegve ezzel a városrész repülőgépgyártó hagyományaira.

Talán kevesen tudják, hogy 1914 és 1926 között Albertfalván működött az Első Magyar Repülőgépgyár, ahol a világháború idején a legtöbb hadi gépet gyártották le, és amely szárazföldi és vízi repülőtérrel is rendelkezett – mondta el a rendezvény egyik szervezője, védnöke, Farkas Krisztina képviselő. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódóan egy MD500-as rendőrségi helikopter szállt le a Petőfi Sándor Iskola sportpályájára, amit a gyerekek azonnal megrohamoztak, pilótáját pedig több száz kérdéssel bombázva igyekeztek mindent megtudni az amerikai felderítő gépről, amely a filmekből jól ismert üldözéseket is végzi. Nem sokkal ezután a bravúros figurákra képes távirányítású modell repülők és helikopterek showja következett. Petrics Péter többek között egy különleges, mindössze néhány deka súlyú teremrepülő gépet is bemutatott, ami arra is képes, hogy egy helyben álljon a levegőben. - Könnyű, olcsó, ezért népszerű. Az ügyesebb gyerekek fél év alatt megtanulják vezetni, de az alapmanővereket egy hónap alatt el lehet sajátítani - mesélte saját gépéről a modellező. A gyerekek saját kezűleg építhettek modellrepülőket, és aszfaltrajz-versenyen is részt vehettek, este pedig a bográcsban főtt finomságokból falatozhattak. A családi napon fellépet az AKH Jazztánc és Divattánc stúdiója, a Tarka Színpad senior színtársulata, a hűvös nyári hangulatot pedig a Karibi Táncklub cha-cha bemutatója forrósította.

LEGFRISSEBB
×

A második félidő a fejlesztéseké  

A gyermekek és az egészségügy állnak a ciklus fejlesztéseinek középpontjában, a parkolási és zöldítési intézkedésekkel pedig az élhetőséget javítaná Hintsch György alpolgármester.