Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

60+ Médiaműhely: Portré Pódium és szomszédsági önkéntesség

Miután idén Újbuda megkapta az Idősbarát Önkormányzat megtisztelő címet, egyre inkább a figyelem a "hogyanra" irányul. Aminek ugyan sok ága-boga van, sokféleképpen segítik az öregeket. Segíti mind az a 34 önkormányzat, mely eddig a díjat elnyerte: többet tesz a szükségesnél! Egyik megnyilvánulásával Albertfalván találkoztunk.

Ez tulajdonképpen több, mint a régi segítőkészség. Másként összegződik a 60+ programban a szépkorúakkal a foglalkozás. A szociális munkát, a bevásárlást, a sétában kísérést, a gyógyszerkiváltást végezzék csak a vöröskeresztesek, a civil szervezetek. Mi mást adunk; azt, hogy nem lehet magányosan élni, hanem az emberekért, a közösségért! Ez ad másnapra erőt, örömet, a tennivaló tudata! - fogalmazódik meg az ittenieknél. Hiszen mindenkinek van véleménye a lakóházakról, a környezetről, a városrészről, a kerületről. Tessék ennek hangot adni, ne csak szóbeszéddel, tettekkel - cselekvéssel is. Tevőlegesen pedig csak úgy tudunk, ha relaxációs programot ajánlunk, ha az erőt összeszedjük, ha szellemileg, fizikailag rendben vagyunk - ezt állítja Kaposvári Mari, az Albertfalvi Közösségi Ház szomszédsági önkéntese. A szíve, a lelke az irányító munkának a közösségi ház. Ezt (is) szolgálja a 60+ Portré Pódium, itt a Gyékényes utcában. Idén indult, az első bemutatkozás Drucker Tiboré volt. Életéről, munkásságáról, a kezdetekről számolt be a hajdani, csepeli darus. Miként jutott a főiskolára, szerzett diplomát, munkálkodott mindig a művelődés érdekében; alapított kiadót, volt a Népművelők Egyesületének elnöke. Fájdalmas múlt, egyedül maradt meg a családjából, a többiek a nácizmus áldozatai lettek... Ma mindezt regénybe foglalja! Aztán következett Verbényi István kanonok, a Szent Mihály templom nyugalmazott plébánosa, aki ma, idős korára egy hittudományi egyetem meghatározó vezetője. Majd B. Dobos Jolán a következő "alany", aki nyugalmazott testnevelő tanárból lett keramikus-és festőművész. És a sor folytatódik Apai Bélánéval, aki nyugalmazott iskolaigazgató-helyettes, és igen aktív életet él... Végül még az idén tervezik Benedek Erikával a Pódiumbeszélgetést, aki az Ezüstnet Egyesület elnökasszonya! Vele feltehetően arról esik szó: miért is kedvelik meg idős korban az Internet használatát az emberek? A résztvevők a városrész kiemelkedő egyéniségei, mint maguk is, tevékeny életre buzdítanak másokat is. Véleményük, munkásságuk Albertfalva sorsában meghatározó. S hogy minél több követőjük legyen, az múlik egészségen, az "állóképességen" is. Ezért a ház egészségügyi tennivalókkal is segíti az önkénteseket, a lakosságot: megrendezték az Idősek Egészségnapját. Ez alkalommal a szív- és érrendszeri betegségekről, bőrgyógyászati kérdésekről volt szó, egybekapcsolva szűrővizsgálatokkal. A fentiekből kiderül, hogy az Idősbarát Önkormányzat elismeréséhez vezető út tehát a sok-sok önkéntes munka, az áldozatos tevékenység másokért, a magányosság oldása - párosulva az önkormányzati törekvésekkel.