Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

60+ közösségfejlesztő: Szándékok ha összeérnek - őrmezei példa

Őrmezőn is kialakult a 60+ szomszédsági önkéntesek közössége: helyi idősek, akik tenni szeretnének lakóhelyükért.

Őrmezőn is kialakult a 60+ szomszédsági önkéntesek közössége: helyi idősek, akik tenni szeretnének lakóhelyükért. Az Újbuda 60+ program részeként - az önkormányzat kezdeményezésére indított közösségfejlesztő programban - többek között azért tevékenykednek, hogy a helyi problémákra közösségi megoldásokat találjanak. Beszélgetnek, terveznek, cselekszenek, s úgy érezték, mindezt hatékonyabban tehetnék, ha a személyes találkozások mellett e-mailben is tudnának egymással kommunikálni, ha felhívásaikról plakátot tudnának készíteni.

Az ehhez szükséges infrastruktúra adott: az Őrmezei Közösségi Ház nem csak a találkozásoknak ad helyet és a programokat fogadja be, számítógép-használatot is biztosít. Csakhogy sok szomszédsági önkéntes nem ért a számítógéphez, nem rendelkezik azokkal a digitális alapismeretekkel, amelyek a mai fiatalok számára már ugyanolyan magától értetődőek, mint az írni vagy az olvasni tudás. Tanulni azonban sohasem késő, így aztán a szomszédsági önkéntesek is tanulásra szánták el magukat. Mivel számukra nem a képzés elvégzéséért járó bizonyítvány, hanem a gyakorlati tudás megszerzése a fontos, nem keserítette el őket az sem, hogy a közösségi házban nem indult most számítógépes tanfolyam.

Oktatót keresve először a 'saját házuk táján' néztek szét, s találtak is olyan megbízható fiatalt, aki elég elkötelezett ahhoz, hogy időseket oktasson, s mindezt pénz nélkül is megteszi. Miért? Mert beleszeretett Őrmezőbe, mert ismeri a szomszédsági önkénteseket, s mert szakmai gyakorlatot végző egyetemistaként maga is részese volt a közösségfejlesztő folyamatnak.

Miklós Mátyás örömmel vállalta a felkérést. A számítógépes felkészítéshez a közösségi ház biztosítja az oktatótermet. Megszületett tehát a közösségi megoldás, helyben. Talán tényleg olyan egyszerű ez, ahogy olyan sokszor halljuk: csak akarni kell. És persze nem árt, ha a szándékok összeérnek.

Május 9-én (vasárnap) 9:00 órától az őrmezei 60+ szomszédsági önkéntesek és az Őrmezei Közösségi Ház csere-bere bolhapiacot szervez a Cirmos utcában, a közösségi ház előtt (rossz idő esetén a házban). Várják azokat, akik feleslegessé vált ruháikat, egyéb tárgyaikat másoknak ajándékoznák, s mindazokat, akik szívesen keresgélnének maguknak ilyen ajándékot.