Barátságos tekintetű idős úr várakozik a megbeszélt helyen. Nem vagyok biztos benne, hogy ő az. Egyszerű zakójában, pamut nyakkendőjében régi vágású tanárembernek nézném. Nehéz elhinni, hogy aki mellettem áll, Habsburg-Lotharingiai Mihály, az egykori császári család sarja: ükapja az a József nádor volt, aki a Habsburg-ház magyar ágát alapította meg. Felmenői között európai dinasztiák uralkodói, hercegei, főnemesei sorakoznak. Ez a nemes pedig itt él nálunk, a Gellérthegyen, sőt, lapunk rendszeres olvasója. Végre beszédbe elegyedünk, és a magyar királyi herceggel izgalmas időutazásra indulunk.
1944-ben menekültünk el Magyarországról - kezdi történetét a Habsburg sarj, aki mindössze két éves koráig ismerkedhetett hazája szépségeivel. - Mindent itt kellett hagynunk, még az ékszereket is. Szüleim szinte csomagok nélkül, nyolc gyerekkel és a kiskutyánkkal indultak el Ausztriába, majd Németországba, onnan pedig Portugáliába - folytatja az unoka. A főnemesi életforma alig néhány hét alatt foszlott semmivé. A front elől menekülő két családfő, az édesapa és a nagyapa - József Ferenc és József Ágost - indulás előtt a családi ékszereket öt nagy ládába rakatta, majd megbízott néhány embert, hogy ássák el a ládákat a piliscsabai birtokukon lévő kútba. - A szüleim biztosak voltak benne, hogy a háború után visszatérhetnek Magyarországra.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy erre semmi esély, azok, akik korábban elrejtették, kiásták a ládákat a kútból, aztán szinte fillérekért adtak túl a nagy értékű ékszereken. A hetvenes években egyszer előkerült az egyik gyémánt, ami egy svájci aukción négymillió dollárért kelt el. Az árverés előtt megnéztük a gyémántot, az összes családtagom felismerte, de nem tudtuk igazolni, hogy egykor a miénk volt. Az összes ékszer azonban mégsem veszett el. Amikor a nagypapa bejelentette a családnak, hogy elássák a családi ékszereket, Auguszta nagymama titokban a ruhájába varrt néhányat és külföldre csempészte őket.
József nádor leszármazottainak 1945-ben a nulláról kellett kezdeniük az életüket. 15 ezer hektár termőföldet, erdőket, szőlőültetvényeket, az alcsúti kastélyt, több pesti palotát hagytak Magyarországon, ezeket rövid időn belül államosították. - Elvesztettük a nemesi címünket és a birtokainkat, igaz, továbbra is számíthattunk a Nyugat-Európában élő rokonaink segítségére - mondja Habsburg Mihály.
A nemesi származású csemeték mindezek dacára mit sem éreztek a csapásból. Élvezték a napsütötte portugál otthont, és a sok utazást. - Soha nem volt bennem nosztalgia a nemesi életforma után. Az édesanyám gyakran mondogatta nekem, hogy mindig csak előrenézzek - teszi hozzá Mihály. Hosszú távon azonban a családnak egyetlen lehetősége maradt. Megélhetést biztosító polgári foglalkozást találni. A felcseperedő gyerekek alkották ugyanis az első olyan Habsburg generációt, akiket már nem a családi birtokok tartottak el. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a família még egy-két évig a nagymama kicsempészett gyémántjaiból biztosította a kenyérre valót.
Az egykori főúri családok leszármazottai végül megtalálták az emigráció előnyeit is. Habsburg Mihály például - aki Portugáliában, Angliában és Svájcban végezte a tanulmányait - már 16 évesen hét nyelvet beszélt, sokáig tolmács akart lenni. Végül egy textilipari főiskolán szerzett diplomát. - Mielőbb dolgozni akartam, hogy anyagilag támogathassam a szüleimet. Állást kaptam, majd egészen a cégvezető posztig jutottam.
Aztán 46 évesen kiléptem, és utazó ügynök lettem. Merész lépés volt, de nem bántam meg. Mások talán szégyellnék, de én textilügynökként voltam a legboldogabb. Két bőrönddel a kezemben jártam Németországot meg Ausztriát. Függönyök és bútorkárpitok mintáival kopogtattam be a kiskereskedőkhöz, akiknek leesett az álluk, amikor bemutatkoztam. Nem akarták elhinni, hogy egy igazi Habsburg áll előttük.
Felnőtt korára a főherceg egyre inkább haza vágyott, hogy felkutassa őseit és a régi emlékeket. - Édesapám Portugáliában mindig azt mondta, tudnunk kell magyarul, hiszen egyszer biztosan haza fogok térni. Igaza lett. 1979-ben elsőként a Habsburgok közül levelet írt a magyar nagykövetnek, hogy szeretne hazajönni, és gyermekeinek megmutatni a budavári Habsburg kriptát. 1980-ban kaptak vízumot, érkezésük pedig rengeteg kellemes élménnyel járt. Piliscsabai birtokukon találkozhatott például a nagypapa egykori vadászával, aki sokat mesélt a régi szép időkről.
Egyre gyakrabban járt haza, aztán 1995-ben végleg Magyarországra költözött. A politika sohasem vonzotta, de nyugdíjas korára egyre több közéleti szerepet vállalt. Jótékonysági akciókban vett részt, civil szervezetek vezetőségében dolgozott, majd az egyházi iskolák felé fordult. Jelenleg a Szent Benedek Általános Iskola és Gimnázium Újbudára költöztetésén munkálkodik. A világszerte 180 iskolát, köztük 25 egyetemet működtető Krisztus Légiója Kongregáció nemrégiben átvette az intézmény fenntartását. A Fő utcai rendház szűkös épületéből kerületünkbe települő kéttannyelvű iskolában pedig ugyanolyan magas színvonalon zajlik majd az oktatás, mint a rend külföldi, fizetős társintézményeiben. Mivel azonban az állami normatíva nem fedezi az itthon ingyenes iskola plusz szolgáltatásait, Habsburg Mihály egyik alapítványán keresztül személyesen vállalta az anyagi felelősséget a Szent Benedek fennmaradásáért.
Habsburg Mihály több mint 40 éve él házasságban egy német hercegnővel, három gyermekük közül az idősebb fiú forgatókönyvíró Ausztriában, a másik szerzetesnek állt, míg lányuk négy gyermeket nevel egy osztrák orvos oldalán.
- Huszonhétszer költöztem az életem során, de ma már évek óta egy háromszobás gellérthegyi lakásban élek a feleségemmel. Egyszer azt mesélte, hogy mivel a lánykorát egy németországi kastélyban töltötte, attól tartott, hogy feleségként is évtizedekig férje kastélyában kell majd raboskodnia. Ettől mellettem szerencsésen megmenekült.