Iskolás gyermekek sportolási lehetőségei Újbudán
Újbuda Önkormányzata 2010 óta folyamatosan fejleszti a kerület sportéletét, ezért is jött létre 2011-ben az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
Újbuda Önkormányzata 2010 óta folyamatosan fejleszti a kerület sportéletét, ezért is jött létre 2011-ben az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
Egyre kényelmesebben élünk. Valamikor lételemünk volt a mozgás. Napjainkban azonban egyre inkább a munkahelyen, otthonunkban, de a közlekedés során is az ülés számít természetesnek.
Újbuda Önkormányzata 2010 óta folyamatosan fejleszti a kerület sportéletét, ezért is jött létre 2011-ben az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.
Szeptember 10-én, vasárnap tizenötezer futó robog keresztül Budapest nagy részén. Emiatt forgalmi változásokra kell készülni vasárnap 7 és 13 óra között az I., V., VI., IX., XI., XIII., XIV. kerületben.
A családbarát kormányzás egyik fő feladata, hogy erősítse a gyermekvállalási kedvet, ezért vezette be a kormány a családi adókedvezményt. Az otthonteremtési támogatásra pedig még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, hogy a családok méltó körülmények között élhessék mindennapjaikat - mondja Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter. Az előbbieken túl Újbuda fejlődéséról, fejlesztési lehetségeiről, a sportról és kormányzati munkájáról is beszélt lapunknak a politikus.
Az újbudán élő Verrasztó Dávid a budapesti úszó-világbajnokság zárónapján, a 400 vegyes fináléjában gyönyörű úszást bemutatva szerzett ezüstérmet a Duna Arénában. Újbuda 28 éves kiváló sportolója 4:08.38 perces idővel csapott célba a 4:05.90 perces világbajnoki csúccsal győztes amerikai Chase Kalisz mögött - írja az m4sport.hu.
Idén 25. alkalommal rendeztek Diáksport tanévzárót Újbudán. Az ünnepségen a kerületi általános és középiskolásokat egész éves sportteljesítményeikért díjazta Simicskó István honvédelmi miniszter és Hoffmann Tamás polgármester. Az eseményen 15 oktatási intézmény sportolói, valamint felkészítő tanáraik vettek át elismerést.
A 2017-es úszó VB-t megelőző uszoda felújítások miatt olyan mértékben megnövekedett a Tüske uszoda sportolói kihasználtsága, hogy január 11-től átmenetileg nem tudja biztosítani a használatot a lakosságnak - derül ki a sportlétesítmény weboldaláról. Legközelebb várhatóan április közepétől használhatják amatőr úszók is az uszodát.
A téli időszak egyik kedvenc programja idén is elérhető a kerületben. Újbuda jégpályáját december 6-án nyitották meg az Allee Bevásárlóközpont mögött, a volt Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola udvarán, a Kőrösi József utca 1-3-ban.
Újra beválasztották Hoffmann Tamás polgármestert a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökségi tagjai közé az október 22-én megtartott tisztújító közgyűlésen. Ezzel esély nyílt arra, hogy továbbfejlődhessen a kerület sportélete.
Az 1944-es varsói lázadáson hősi halált halt zoliborzi fiú emlékére rendezett labdarúgótornán vett részt a hetekben az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola 10 diákjára és 2 tanára. Varsó Zoliborz kerületében a 2005/2006-ban született gyerekeknek rendezték a sporteseményt, így adva tiszteletet a hősnek. Zoliborz és Újbuda jó kapcsolatának köszönhetően delegálhatot csapatot a Grosics suli.
Újra beválasztották Hoffmann Tamás polgármestert a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökségi tagjai közé az október 22-én tartott tisztújító közgyűlésen. Ezzel a címmel esély nyílt arra, hogy tovább fejlődhessen a kerület sportélete.
Második alkalommal adott otthon a Feneketlen-tó körüli park az Egészségpart rendezvénynek. A FICSAK és Újbuda Önkormányzata jóvoltából szervezett eseményen egyebek mellett szűrő- és mérővizsgálatokon, valamint sport-, életmód- és kulturális programokon is részt vehettek az érdeklődők szeptember 25-én.
Az Újbuda szerkesztőségének egyik tagja is részt vett vasárnap a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A kánikulában tartott versenyen több mint tízezer egyéni futó indult, összességében több mint 15 ezren futottak. Kátai Artúr 1 óra 54 perc alatt teljesítette a mintegy 21 kilométeres távot.