OSC: Súlyos vereség a BL-ben, sima győzelem az OB I-ben
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában az OSC súlyos vereségbe szaladt bele idegenben. Néhány nappal később, a magyar bajnokságban viszont simán győzött.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában az OSC súlyos vereségbe szaladt bele idegenben. Néhány nappal később, a magyar bajnokságban viszont simán győzött.
Bravúros és tízpontos győzelmet aratott a MAFC a PVSK ellen hazai pályán, a férfi kosárlabda NB I B Piros-csoportjában.
Az NB III-as férfi labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában hat nyeretlen meccset követően, épp egy közvetlen rivális ellen állt talpra a Kelen SC.
Kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a Genesys OSC-Újbuda a férfi vízilabda Magyar Kupában, miután otthon és idegenben is megverte a Szolnoki Dózsát. A Honvéd lesz majd az ellenfele az elődöntőben.
Az Egyesült Államokbeli Tucsonban nyert aranyérmet a levegősportok világbajnokságán a 15 éves újbudai légtornász, Novothny Gréti.
72 éves korában elhunyt Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának közlése szerint a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban halt meg.
Nagykülönbségű győzelmet aratott Újpesten a Kelen SC női NB I-es csapata.
A Genesys OSC-Újbuda 10-10-es döntetlent játszott a CN Marseille otthonában, a vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában. Néhány nappal később aztán a BVSC otthonában diadalmaskodott az újbudai együttes.
A TF-BP ellen folytatta bajnoki szereplését a MAFC NB I B-s férfi kosárlabda-csapata a Piros-csoport 9. fordulójában és fölényes győzelmet is ünnepelhetett egy jeles napon.
Hat aranyérmet szereztek a Budai XI SE karatésai az októberi Fudokan Karate Európa-bajnokságon, az olaszországi Riminiben.
A St. Mihály Szeged 1-0-s legyőzésével a Kelen SC megszilárdította helyét a női labdarúgó NB I középmezőnyében.
Súlyos sérülésekkel ért véget az október 30-i UVSE–OSC (9–11) utánpótlás vízilabda-mérkőzés. Az esetre az OSC közösségi oldalán megjelent nyílt szülői levél hívja fel a figyelmet, amelyet az Újpest korábbi BEK- és LEN-kupa győztes játékosa, Rázga Zoltán írt.
A Genesys OSC-Újbuda bejutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörébe, miután a görög Panioniosz elleni selejtező-visszavágón is győzni tudott.
A Budai Harcművész SE versenyzői közül Gergely Henrietta arany-, míg Gulicska Bence bronzéremmel zárta a szófiai Shinkyokushin Utánpótlás Európa-bajnokságot.
A Genesys OSC-Újbuda fölényes, tízgólos (17-7) győzelmének köszönhetően fél lábbal már ott van a Bajnokok Ligája főtábláján.