Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 29. hétfő, Taksony

Lecsófőző verseny

Megkezdődött az Újbudai Ősz  

A 8. Kelenföldi Lecsófesztivállal vette kezdetét augusztus 25-én az önkormányzat őszi rendezvénysorozata. A szabadtéri főzés és közösségi programok kedvelőit idén is számos program várja, a következő hetekben egymást érik Újbuda egy-egy városrészében a koncertek, főzőversenyek, közös mulatságok.

Lecsófesztivált rendeztek a kerületben  

Lecsófesztivált rendeztek a kerületben

Kelenföld harmadik Lecsófőző Versenyét tartották hétvégén az Albert utcában. Az eseményt Ludányi Attila önkormányzati képviselő indította útjára, a programon Horváth Gábor olimpiai- és Hoffmann Ervin világbajnok is részt vett.

Lecsófőző verseny  

Hagyományteremtő céllal megrendezik szeptember 1-jén az Első Lecsófőző versenyt az Etele úti templomkertben. (Etele út 3.)

LEGFRISSEBB
×

Elszabadult beruházások  

VABA lakópark a Bikás park mellett

Újbuda Önkormányzata szigorú feltételekhez köti, mi és hogyan épülhet a kelenföldi városközpont meglévő épülete helyére, mégis politikai jellegű hangulatkeltés folyik a beruházás ellen. A tiltakozók eközben szó nélkül hagyják azokat a jelentős építkezéseket, amelyeknél a kormány felmentést adott az építési szabályzat alól, és elvette a lehetőséget az önkormányzattól, hogy a helyiek érdekeit képviselje.