Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Gazdagrét

Praktikus információk a halászléfőző versenyhez  

Praktikus információk a halászléfőző versenyhez

Szeptember 20-án a Szomszédok ünnepével együtt lesz idén a Gazdagréti Halászléfőző verseny. Az önkormányzat és az Újbuda Tv szervezésében megvalósuló rendezvény a gazdagréti lakótelep és televízió 30 éves múltját ünnepli.

Gazdagrét 30 éve családias lakótelep  
 

Gazdagrét 30 éve családias lakótelep

A gazdagréti az ország legismertebb lakótelepei közé tartozik, mivel felnőttek közül szinte mindenki látott minimum egy epizódot a Szomszédok című, Gazdagréten játszódó, végtelen hosszú teleregényből. A lakótelep idén ünnepli 30 éves jubileumát, az első lakók 1984 márciusában költöztek a később elhíresült környékre. A területen volt római kori temető, Árpád kori falu, és bortermő vidék is.

Időutazás Magyarország leghíresebb lakótelepén  

Időutazás Magyarország leghíresebb lakótelepén

Harminc évvel ezelőtt, 1984 márciusában foglalták el az első lakók ingatlanjaikat a híres gazdagréti lakótelepen. A közösségformálásban a helyi kábeltelevízió, a mai Újbuda TV is aktívan részt vett. A lakótelep és a televízió színes programokkal ünnepli harmincadik születésnapját szeptember 20-án.

Átadták a kerület felújított útjait  
 

Átadták a kerület felújított útjait

Felújított útszakaszokat adott át Újbudán Hoffmann Tamás polgármester és a beruházásért felelős Újbuda Prizma Nonprofit Kft. A gazdagréti Ramocsa utcában 160 méter út, a sasadi Rákó utcában pedig 300 méter járda épült meg.

Kutyafuttatók épülnek Gazdagréten  

Kutyafuttatók épülnek Gazdagréten

Két kutyafuttató építéséről tartottak lakossági fórumot Gazdagréten. A tervezett beruházásról az önkormányzat képviselői és környezetvédelmi osztálya tájékoztatta a környékbelieket, a társadalmi vita során kiderült, hogy ellentét van kutyások és nem kutyások között.

Gyereknapi mulatság volt Gazdagréten  

Gyereknapi mulatság volt Gazdagréten
Gyereknapi programot tartott hétvégén a Gazdagréti Közösségi Ház. A szabadtéri rendezvény a lakótelep minden gyerekének vidám elfoglaltságot kínált és Király Nóra önkormányzati képviselő is azon dolgozik, hogy minél kedvezőbb feltételeket teremtsenek a családosoknak.

Együtt moccant Gazdagrét  

Együtt moccant Gazdagrét

A Moccanj Budapest rendezvénysorozat keretében Gazdagréten tartották idén a Tavaszi Sportfesztivált. Az egész napos rendezvény kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínált sportprogramokat a lakótelepen. Az akció célja, hogy minél szélesebb körben hangsúlyozza a mozgás fontosságát, és segítségével minél többen kezdjenek sportolni.

Harmincéves a Törökugrató suli  
 

Harmincéves a Törökugrató suli
Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a gazdagréti Törökugrató Általános Iskola. A jeles nap alkalmából rendezett ünnepségen felköszöntötték a pedagógusokat és díjazták az iskolai versenyeken eredményesen szereplő diákokat. Az ünnepi programon volt kultúrműsor, énekes és hangszeres bemutató, valamint öregdiák-tanár találkozó is.

Huszonöt éves a Szivárvány ovi  

Huszonöt éves a Szivárvány ovi
Fennállásának huszonöt éves jubileumát ünnepelte a Gazdagréti Szivárvány Óvoda. Az intézmény játékos programokkal és mesejátékkal várta az évfordulót, amelyre a polgármester és a kerületi óvodavezetők is ellátogattak.

Újra van ügyeletes gyógyszertára Újbudának  

Újra van ügyeletes gyógyszertára Újbudának
Évek óta nem működött gyógyszertári ügyelet a XI. kerületben. Április 1-jétől kezdődően a Gazdagréti Gyógyszertár elvállalta ezt a feladatot, és nyitvatartási időn kívül éjjel-nappali ügyeletet biztosít. Ennek apropóján beszélgettünk dr. Fejes Szabolcs gyógyszerésszel, a gyógyszertár vezetőjével.

Tanuszoda épül Gazdagréten  

Tanuszoda épül Gazdagréten
Letették a Gazdagréten felépülő tanuszoda alapkövét csütörtökön. Az eseményen jelen volt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Dala Tamás, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ vezetője. A tanuszoda elhelyezett alapkövét Szederkényi Károly atya, a gazdagréti Szent Angyalok templom plébánosa áldotta meg.

Fitness parkot kapott Gazdagrét  
 

Fitness parkot kapott Gazdagrét

A Frankhegy és a Torbágy utca közötti parkban szabadtéri kondicionáló parkot adott át a kerület vezetése. Az öntött gumiburkolattal ellátott területen a legújabb trendeknek megfelelő korszerű edzőgépek kaptak helyet, melyeket erőnléttől és kortól függetlenül bárki képes használni. Az önkormányzat célja, hogy a mindennapi sportolást egyszerűvé és könnyen elérhetővé tegye a lakótelepen élők számára.

Hungarikumok Napja volt Gazdagréten  
 

Hungarikumok Napja volt Gazdagréten

Újbudán először rendezték meg a Hungarikumok Napját, az eseménynek Gazdagrét adott otthont a hétvégén. A Frankhegy és a Torbágy utca közti parkban olyan kiváló magyar termékeket bemutattak mint például a csabai kolbász, a szatmári szilvapálinka vagy a szekszárdi bor, a rendezvény színes forgatagában pedig hagyományőrző együttesekkel, gyermekprogramokkal is találkozhatott a közönség.

Kerek évfordulót ünnepel Gazdagrét  

Kerek évfordulót ünnepel Gazdagrét

Harminc éve, 1984. március 21-én adták át az első lakást a Gazdagréti lakótelepen. A városrész népszerűsítésében az 1987-ben indult teleregény, a Szomszédok is segített. Akkor az egy lépcsőházban élő „családok” (Vágási, Mágenheim, Takács stb.) mindennapjain keresztül ismerkedhetett az ország a környékkel.

Dzsúdóakadémia épül Gazdagréten  
 

Dzsúdóakadémia épül Gazdagréten
Ünnepélyes keretek között tették le a Budai Judo Akadémia alapkövét Gazdagréten. A hazai judo sport budai regionális központja a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola területén, részben annak tetején épül. Tervek szerint a cselgáncs bázison - ahol várhatóan sztársportolók edzik majd a fiatal reménységeket - már idén elkezdődhet a munka.

Oldalak