Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

felújítás

Épülő és megújuló közutak  

Madárhegy és Hosszúrét a kerület legintenzívebb beépítés alatt álló városrésze. Az úthálózat itt túlnyomórészt földutakból áll, amelyek nem alkalmasak a megfelelő közlekedésre, karbantartásuk aránytalanul sokba kerül. A területen az önkormányzat egymilliárd forintos állami támogatás és jelentős saját forrás bevonásával nagyszabású fejlesztésbe kezdett.

Folytatódik a Vahot utcai rendelő felújítása

Elkezdődött a Vahot utcai rendelő­intézet felújításával kapcsolatos munkák újabb, ötödik üteme, a gyermekorvosi épületrész átalakítása. A rekonstrukció ideje alatt a rendelések az első emeleti épületrészbe költöznek, és folyamatosan elérhetők lesznek. A munkálatok várhatóan augusztusban fejeződnek be.

Megújul a Fehérvári út két szakasza  

Felújítási munkákat végeznek a Fehérvári út Hamzsabégi út – Lecke utca, illetve a Csurgó út – Kondorosi út közötti szakaszán szeptember 28-tól. Az első ütemben végzett munkák egyelőre nem érintik a közlekedőket, a későbbi közlekedési változásokról a részletes tájékoztatást ad a Budapesti Közlekedési Központ.

Megújul az uszoda Farkasréten  

A Farkasréti Általános Iskolában negyed évszázada működő uszoda kitűnő sportolási lehetőséget kínált az intézmény diákjainak és a környék oktatási intézményeiben tanulóknak. A mára elöregedett medence és az uszoda teljes infrastruktúrája most megújul. Hoffmann Tamás polgármester, Újbuda önkormányzatának munkatársaival nemrég az építkezés helyszínére látogatott.

Zöldebb intézmények, kibővült udvarok, megújult játszóterek  

Újbuda Önkormányzata az elmúlt négy esztendőben összesen több mint másfél milliárd forintot költött a nevelési intézmények és a játszóterek felújítására, fejlesztésére, bővítésére. A tavalyi év legnagyobb ilyen jellegű beruházásai a 250 millió forintos KEHOP-támogatásból végrehajtott energetikai felújítások voltak, amelyeknek köszönhetően érezhetően csökkent az épületek károsanyag-kibocsátása, mérséklődtek a fenntartási költségek, a gyermekek és az intézmények dolgozói megújult környezetben tölthetik el mindennapjaikat.

Nem várt akadály az óvodafejlesztés során  

A kerületben folyó, önkormányzati és kormányzati forrásból megvalósuló beruházások közül az egyik kiemelt projekt a Gazdagréti Szivárvány Óvoda férőhelybővítése és teljes felújítása. A tervezett ütemezéshez képest vélhetően másfél hónapos csúszással kell számolni, ugyanis a négy csoportszobának és azok kiszolgálóhelyiségeinek helyet adó új épületrész alapozása közben előre nem látható problémákkal szembesült a kivitelező.

Megújult a Napsugár Óvoda  

Hivatalosan is birtokba vehették a gyerekek a megújult őrmezei Napsugár Óvodát. A Dúdoló Bölcsődével egy épületben található intézmény több mint 50 millió forintos KEHOP-5.2.9-16. forrásból újult meg.

Átadták a korszerűsített Nyitnikék Óvodát  
 

Hivatalosan is átadták a közelmúltban megújult Újbudai Nyitnikék Óvodát. Az energetikai korszerűsítésén átesett épületet Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, Hoffmann Tamás polgármester, valamint az intézmény vezetője, Karkus Mihályné avatta fel.

Korszerűbbek lesznek az oktatási intézmények épületei  
 

A kerületben működő oktatási intézményekbe látogattott Hoffmann Tamás polgármester, hogy egyeztessen a létesítmények vezetőivel a megvalósult fejlesztésekről és a tervezett beruházásokról. Vele tartott Németh Zsolt országgyűlési képviselő is, hogy tájékozódjon a kerületi iskolák és óvodák helyzetéről.

Óvodaépületek váltak zöldebbé Újbudán  
 

Újbudán befejeződött azon négy óvoda energetikai korszerűsítése, amely a Széchenyi 2020 program részeként újulhatott meg az elmúlt hónapokban. A fejlesztésnek köszönhetően csökken az épületek károsanyag-kibocsátása, mérséklődnek a fenntartási költségek, valamint a gyermekek és az intézmények dolgozói is megújult környezetben tölthetik el mindennapjaikat. Az ünnepélyes átadón részt vett Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester.

Így látják a gyerekek a Mozgolóda ovi megújulását  

Hamarosan befejeződik a Dél-Kelenföldi Óvoda Lecke utcai székhelyének korszerűsítése, felújítása. Hoffmann Tamás polgármester Haidar Norbert önkormányzati képviselővel látogatott az intézménybe, és megajándékozta az óvodai rajzpályázat résztvevőit.

Megújult az Erste Bank Bartók Béla úti fiókja  

Átadták az Erste felújított Bartók Béla úti fiókját, a pénzintézet letisztult, minimalista környezetben, modernizált technikai megoldásokkal várja az ügyfeleket a Móricz Zsigmond körtér szomszédságában október 16-tól.

Felújítják a budai ciszterci Szent Imre-templomot  

Háromszáztízmillió forint támogatást kap a ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.

Oldalak