Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Tüzijáték-recept Citadella módra

Tüzijáték-recept Citadella módra

   |   2006, augusztus 15 - 19:26

Végy néhány tonna fekete lőport, több száz időzítőszerkezetet, néhány kilométer kábelt, és persze a színes vegyületeket se felejtsd ki! Tuszkold mindezeket minél több vetőcsőbe, hurcold fel a Citadellára és hagyd állni augusztus 20-ig.

A megszokott, minden évben a legtöbb nézőt elbűvölő látvány azonban nem a fentiek ízlés szerinti vegyítéséből áll össze. Mint azt a Citadellán dolgozó vezető pirotechnikus elmondta a látványelemek megtervezését már július 20-a körül megkezdik.

Először papíron írják össze a körülbelüli sorrendet, majd az egészet egy számítógépes program segítségével dolgozzák össze a zenével, így alakul ki a rakéták fellövésének pontosan megkoreografált, precíz sorrendje.

Idén a Duna magas vízállása miatt nem telepítettek uszályokra pirotechnikai eszközöket. A vasárnapi tűzijáték helyszínei a Citadella mellett a Lánchíd és az Erzsébet-híd lesznek.

Este 9 és 1/2 10 között mintegy háromezer látványelemet használnak fel, a hagyományos legyező, pálma és gömbalakzatok mellett, az idei újdonság az a több lámpássorból álló bengálitűzsorozat lesz, amely apró ejtőernyők segítségével ereszkedik alá a magasból.

További érdekességek és technikai részletek a Magazin 11 e heti műsorában láthatók.

K.A. - Újbuda TV (2006. 08. 15.)


Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/keruletunk/tuzijatek-recept-citadella-modra