Kerületünk
Kerületünk webhelyen lett közzétéve (https://keruletunk.ujbuda.hu)

Címlap > Sorozatos vízóralopások bosszantják az albertfalvaiakat

Sorozatos vízóralopások bosszantják az albertfalvaiakat

   |   2012, március 30 - 12:26

Az egyik éjszaka ismeretlen tettesek leszerelték, és elvitték az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola egyik vízóráját.

A zárt kerítésen átmászva bemászott valaki az udvaron lévő vízóraaknába, kiszerelte az egyik vízórát. A vélhetően nem szakszerű szerelés miatt ömleni kezdett a víz, ezért bár a tettes elkezdte a másik vízórát is kiszerelni, azt nem tudta elvinni. A kiömlött víz az utcára folyt órákon keresztül, elárasztotta az alsó tornatermet is. Ráadásul reggel 9-ig nem volt víz az iskolában, így a gyerekek sem tudtak vizet inni.

A vízóra értéke kb 30ezer ft, amelyet vélhetően annak réztartalma miatt loptak el. Információink szerint néhány hete ellopták a közeli templom vízóráját is, és az Érem utcai új óvodáét is. Az esetek azért bosszantják a helyieket, mert a tolvaj néhány ezer forintot kaphat a vízórában lévő rézért, de az iskolának a kár helyreállítása százezres nagyságrendű is lehet.


Forrás webcím: https://keruletunk.ujbuda.hu/varosreszek/sorozatos-vizoralopasok-bosszantjak-az-albertfalvaiakat?vakbarat=0