Téma:
Időközi választással és a 15 számú választókörrel kapcsolatos kérdések.
Köszöntöm a kedves érdeklődőket, akik ezek közül akár ajánlószelvényükkel, akár az első fordulóbeli szavazatukkal támogattak, azoknak megköszönöm segítségét. Érdeklődve várom kérdéseiket!
Kérdező: Ursus Etele
Képviselő úr szerint lesz-e metró valaha a XI. kerületben? Mi a véleménye a metrót érintő beruházásokról?
Metró mindenképpen lesz, de ahhoz igen komoly jóstehetség kellene, hogy az ember ennek a időpontját megsaccolja.
A magam részéről szükségesnek tartom a metrót a kerület tömegközlekedésében, de nem hiszek azoknak a hangoknak, amelyek úgy próbálják ezt beharangozni, hogy ez önmagában megoldaná kerületünk tömegközlekedésének problémáit.
Ehhez nagyon sok felszíni forgalomszervezés is szükséges. Ami magát a metró problémáját illeti, a tipikus állatorvosi ló jegyeit hordozza magában. A nyomvonal nem ott készül, ahol a legésszerűbb lenne, a szerződött határidőt nem tudják tartani, a kalkulált összeget többször kellett megemelni, ráadásul semmi biztosíték nincs arra, hogy amikor elkészül akkor az olyan is lesz, amilyennek eredetileg beharangozták, hiszen eddig semmi ezzel kapcsolatos ígéret nem valósult meg.
Ami még furcsa e beruházással kapcsolatban, hogy számos technikai, műszaki és anyagi probléma merült már fel és mégsem találtak eddig egyetlen felelőst sem. Remélem eljön az az idő, amikor végre megtudjuk hogy ki miatt, vagy kik miatt késett ennyit ez a beruházás, és lesz annyival drágább, amennyit még nem is tudhatunk.
Kérdező: Tamás
Üdvözlöm!
Ön hogy érzi, mennyire érvényesül esélyegyenlőség a mostani kampányban a jelöltek között? Mennyire "demokratikus" a különféle média?
A kerületi közszolgálati média teljesen korrekt. Ezen kívül viszont egyáltalán nem mondtható el a legtöbb médiumról sem a korrektség, sem az esélyegyenlőség betartása.
Azon túl, hogy egyes pártok mennyi pénzt tudnak elkölteni egy ilyen kampányra, behozhatatlan előnyt, illetve hátrányt jelent a média többségégnek a hozzáállása. Van olyan napilap, amely csak egyetlen jelöltet mutatott be. Vannak olyan hetilapok, amelyek szintén vagy csak egy, vagy csak három jelöltet mutattak be. Ritka kivétel az, amelyik esélyegyenlőséget adott.
Ezen kívül egyes jelölteket a média a kampányon kívül mindenféle egyéb módon is megszólaltatja, míg más jelöltnek ugyanezt a lehetőséget nem adják meg.
Az inkorrektség csúcsa azonban szerintem az, amikor egyes képviselő-jelöltek tesznek úgy, hogy jelölttársaik közül válogatnak akár vitapartnereik megválasztásánál, akár szórólapjukban. Ebben sajnos az MDF-es képviselő-jelölt jár az élen.
Esélyegyenlőség esetén lényegesen eltérő eredmények születhetnének, mint amelyek a fenti manipulációk után születnek.
Kérdező: Kovács Gáspár
Üdvözlöm Fenyvessy Úr!
Az Újbuda honlapon bemutatkozójában említette, hogy az Újévtől a magyar feltámadást várja. Mit ért pontosan ez alatt?
Köszönöm a kérdését. Abban a bemutatkozásban röviden vázoltam is az erre vonatkozó elképzeléseimet. Most megpróbálnám kicsit jobban kifejteni.
Számomra a magyar feltámadás azt jelenti, hogy minden, ami ma történik velünk, éppen ellenkezőleg kellene, hogy történjen:
- a gazdaságban a magyar kis- és középvállalkozásokat kellene segíteni,
- a külföldi multinacionális cégek helyett, az egészségügyben a magyar állampolgárok életét és egészségét kellene védeni a biztosítók profitja helyett
- az oktatásban az igazi magyar történelmet oktatni az internacionalista és a szomszédok érzékenységére mindig nagy hangsúlyt fektető oktatás helyett
- a családokkal kapcsolatban annak fontosságát és egységének megőrzését előtérbe helyezni a másság favorizálása helyett.
Összegezve tehát a mai "csak a külföldi elismerésekre ácsingózó kormány" helyett egy olyan kormányt, amely mindenben a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe.
Kérdező: Szilágyi Szilvia
Képviselő úr!
A szociális népszavazással kapcsolatban mi a MIÉP álláspontja?
Egyértelmű, hogy olyan kérdésekről szól ez a népszavazás, amit a MIÉP teljes erejével támogat. Ezt részben ebben a kampányban is igyekeztünk kihangsúlyozni, és nyilván a vasárnapi választást követően is arra fogjuk buzdítani támogatóinkat, hogy menjenek el szavazni és szavazzanak három igennel azokra a kérdésekre, amelyek megmutathatják, hogy a kormány milyen mértékben megy szembe a társadalom akaratával.
Kérdező: Kati
Mit mondana azoknak, akik az első fordulóban nem mentek el szavazni, miért tegyék most ezt?
Részben az előző kérdésre is választ ad a mostani válaszom, hiszen minnél többen mennek el szavazni, annál inkább megerősíti a legitimitását a végeredménynek.
Ennél nagyobb létszámú közvéleménykutatás mostanában nem zajlik, hiszen 32 ezer embernek van lehetősége a véleményét kinyilvánítani és megmutatni, hogy mit akar - ebben a választókerületben legalábbis - a választópolgárok többsége.
Az első forduló tanulsága szerint egy másik kormányt, 2/3-os nemzeti oldai vezetést, és a közvélemény-kutatásoknál jóval erősebb MIÉP-et, vagyis gyökeres változtatást.
Kérdező: Péter
Jó napot, Fenyvessy úr!
Mit csinálna másként, ha bejutna az országgyűlésbe?
Mindent másként csinálnék, mint a jelenlegi parlamenti pártok, vagyis nemcsak a kormánypártok fent már felsorolt hibáitól, sőt esetenként bűneitől eltérően cselekednék, hanem még az ellenzéki pártok magatartásától is radikálisabban lépnék fel.
Számomra nem elegendő, hogy ha valamit egy kicsit másként csinálnánk, egy kicsit másként állnánk hozzá akár az oktatáshoz, akár a külpolitikához, akár a honvédelemhez, akár a rendőrséghez, akár a stratégiai, gazdasági ágazatokhoz, hanem mindezeket nemzetpolitikai szempontból közelíteném meg, és nem abból a szempontból, hogy mi a status quo, vagy az úgynevezett realitás.
Nagyon sok - a magukat okosnak tartó politikusok által - kivihetetlennek tartott esemény következett már be az elmúlt években, gondoljunk csak a rendszerváltásra, szomszédságunkban három ország szétesésére stb.
Az úgynevezett reálpolitikusok egyik ügyben sem léptek fel határozottan, és most is csak a felszínt karcolgatják. Én viszont a dolgok mélyére ásnék, mert csak így lehet gyökeres változásokat elérni.
Kérdező: Kissné Tamási Nóra
A MIÉP tábora zömében idősebbekből áll. Mit gondol, a MIÉP mivel tudná megszólítani a fiatalokat. Terveznek újításokat?
Úgy vélem, hogy ha elképzeléseinket el tudnánk juttatni a társadalom minden rétegéhez, akkor a fiatalok közül is jóval többen támogatnának bennünket, mint most.
Hiszen ha az oktatáspolitika nemzeti alapokra helyezését vesszük, vagy a családok megerősítését, vagy a stratégiai-gazdasági ágazatok nemzeti kézbe vonását, ez mind az ő jövőjükre lenne kihatással, az ő jövőbeni életüket könnyítené meg.
Azt azonban látni kell, hogy a fiatalok jelentős része nemcsak hozzánk nem közeledik, hanem általában elfordul a politikától. A választások során is tapasztaljuk, hogy a harminc évesig terjedő korosztálynak csak töredéke megy el szavazni, mert ebben a korban még más kérdéseket tart fontosabbnak (pl. tanulás, párkeresés stb.).
Azonban megismétlem ha a média csak annyira továbbítaná a mi gondolatainkat, mint más pártokét, akkor a jelenleginél jóval több fiatalt tudnánk megnyerni.
Újítani annyiban próbálunk, hogy előadásaink során - hiszen csak így tudunk eljutni hozzájuk - foglalkozunk az ő gondjaikkal is, Ifjúsági Tagozatunk pedig előadásokat szervez olyan témakörökből, amelyek elsősorban őket érdeklik.
Kérdező: Aradi Gábor
Ön mit vár a márciusi népszavazástól?
Elsősorban azt, hogy végre mindenki tisztán lásson a kormány társadalomellenes politikája ügyében. Az igazi kérdés nemcsak a feltett három kérdésre adandó válasz, hanem állásfoglalás a kormányról.
Ha ezt megfelelő arányban teszik meg a választópolgárok, akkor a kormány ebbéli politikája megbukott.
Ez tehát azt jelentené, hogy az erkölcsileg már korábban megbukott kormány most törvényhozásból is elégtelenre vizsgázik, a mögötte álló pártokkal együtt.
Ha lenne egy csöpp önkritikájuk, vennék a kalapjukat és távoznának a közéletből. Sajnos ebben kevéssé bízom, valószínűbbnek tartom, hogy előbb-utóbb csak a cégért fogják kicserélni, de a lényeg sajnos marad a régiben.
Kérdező: Kis Anita
Tiszteletem Fenyvessy úr!
Lát-e esélyt arra, hogy megállítsák az egészségügyi "reform"-nak csúfolt nemzetrombolást? Ön, valamint a MIÉP mit tervez ennek megvalósítása érdekében?
Az ügy elősegítése érdekében mi is aláírásokat gyűjtünk a többiztosítós rendszer bevezetése ellen.
Számomra nem az a kérdés, hogy meg lehet-e állítani a jelenlegi ámokfutást, mert azt meg kell, a kérdés inkább az, hogy addig hányan fognak belehalni vagy maradandó egészségkárosodást szenvedni.
Épp a mai hírekben hallottam, hogy meghalt valaki, mert a lakásától néhány percre lévő kórház helyett előbb Szentendrére, majd több más kórházba szállították.
Sajnos hasonló esetekről hetente értesülhetünk, nem kellene megvárni amíg ezek a napi hírek közé kerülnek.
Eszébe kellene juttatni a kormányzó pártoknak és a kormány tagjainak is, hogy a "miniszter" szó eredeti jelentésében nem uralkodót, hanem "szolgát, szolgálót" jelent.
Az látszik, hogy a jelenlegi vezetés nem kívánja szolgálni az országot és a nemzetet, tehát menniük kell, és egy következő nemzeti kormánynak el kell tűntetni ezt a rombolást lehetőleg minnél kisebb károkozással, vagyis minnél előbb.
Kérdező: Gaál Csaba
Tisztelt Fenyvessy úr!
Önnek mi a meglátása a Lágymányosi-öböl eladásával kapcsolatban? Mit gondol arról, hogy az önkormányzat eladta magánkézbe a részesedését?
Óriási felelőtlenségnek tartom az eladást, magam a kezdetektől ellene szavaztam. Remélem meglesz majd a következménye.
Egyúttal minden érdeklődőnek megköszönöm kérdéseit, és kérem ha további kérdésük van azt péntek délután 4 órától a Móricz Zsigmond körtéren feltehetik nekem személyesen, és kérem hogy vasárnap pedig menjenek el szavazni, és ha válaszaim megnyerték tetszésüket nevem mellé húzzák be az x-et.