Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Navracsics Tibor: Erős országot csinálunk 2014-re

A hatalom törvénye vagy a törvények hatalma? címmel rendezték meg a Szentimrevárosi esték legutóbbi közéleti találkozóját, amelyre Rétvári Bence közigazgatási államtitkár ezúttal Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert hívta vendégül. A miniszterelnök-helyettes a ciklus végéhez közeledve összegzést adott a kormány elmúlt három éves munkájáról.

A politikus előadásában áttekintette, milyen célokat tűzött ki maga elé a Fidesz-KDNP kormány megalakulásakor, és mit sikerült ebből teljesíteniük. A miniszter elmondta, az elmúlt három évben tárcája két területén mindent átalakítottak. - A magyar államot korszerűbbé, az igazságszolgáltatást hatékonyabbá tettük. Ez rengeteg jogszabályi változással járt, az alaptörvénytől kezdve az összes jelentősebb jogszabály megújult -tette hozzá, majd megjegyezte, mindig arra törekedtek, hogy a jogszabályok ne a hatalmon lévők érdekeit, hanem a közjót szolgálják. Navracsics Tibor arról is szólt, számos intézkedésüket kísérték viták, ezek közül leginkább a társadalmi igazságosság kérdése körül alakultak ki nézeteltérések. A miniszter szerint ezek közé tartozott a meggazdagodott emberek elszámoltatása, a szociálpolitikai újraelosztás, és a közmunka kérdése is. - Mindannyiunknak az a célja, hogy egy igazságosabb társadalom legyen Magyarországon – tette hozzá. - 2011-ben sokan nem értették, hova rohanunk ennyire, miért születik ennyi törvény, miért kapkodunk, az emberek nem értik, mit csinálunk, nem jól kommunikálunk. Pedig így is rengeteg feladat maradt, amire nem jutott időnk. Az elmúlt három évben vállalásaink jelentős részét teljesítettük – jelentette ki Navracsics Tibor, majd a kormány választási ígéreteire emlékeztetett. - Azt vállaltuk, hogy Magyarországból erős országot csinálunk 2014-re. Olyat, amely, ha Európában ismét beindul a gazdasági növekedés, akkor nem a sor végén fog kullogni, hanem az elsők között lesz. A legversenyképesebb, a leggyorsabban fejlődő, a legmegbízhatóbb, a legstabilabb ország lesz. Erre 4 évet kértünk. A miniszter az intézkedések között említette az első évben végrehajtott egy adóreformot, a családpolitikai reformot, a szakképzési reformot, amely lehetővé tette, hogy a munkaerőpiacon újra megjelenjen a magyar szakmunkás, valamint a felsőoktatási reformot, amellyel szavai szerint megteremtették annak a lehetőségét, hogy a minőségi kritériumok minden eddiginél hangsúlyosabban jelenjenek meg a felsőoktatásban. - A közmunka bevezetésével a legnagyobb lépést tettük annak érdekében, hogy Magyarországon munka alapú társadalmat teremtsünk. Ezzel a teljes foglalkoztatás volt a célunk, hogy mindenki, dolgozhasson, aki akar, és a munkájából meg tudjon élni. A közmunkaprogrammal generációkat hoztunk vissza a munka világába – folytatta Navracsics Tibor.