Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Megkezdődött a jelölt állítás folyamata

Októberben újra választunk, a tavaszi voksolás óta azonban sok minden történt. A működését megkezdő kormány többek között módosította a választási törvényt, amely a demokratikus procedúra számos mozzanatára hatást gyakorolt. Újbuda jegyzőjét, Filipsz Andreát az őszi önkormányzati választások körüli tudnivalókról kérdeztük.

Az ajánlószelvényeket kis szerencsével mostanra mindenki megkapta. Ezekkel kapcsolatban is számíthatunk újdonságokra? A több mint száztízezer választási értesítőt, ajánlószelvényt és a hozzá tartozó választási lapot tartalmazó csomagot augusztus 16-20-ig kézbesítette a Posta a lakosság felé. Ez egyben azt is jelenti, hogy a törvénymódosítás értelmében öt napra csökkent a választási névjegyzék közszemlére tétele, így a munkaszüneti napokat is beleszámolva a választópolgárok augusztus 18-22-ig tekinthetik meg a névsort. A Polgármesteri Hivatal és a Választási Iroda, amely ennek megfelelően 8-16 óráig nyitva tart, azokat a kerületi lakókat is várja, akik nem kaptak választási értesítőt, hiszen így megtudhatják, szerepelnek-e a névjegyzékben. A választók számára újdonság a különböző színű, biztonsági elemekkel ellátott ajánlószelvények, melyekkel kapcsolatban mindenkit szeretnék figyelmeztetni, hogy senki ne adja át üresen a cédulákat a pártok megbízottjainak, hiszen ez visszaélésre ad lehetőséget. Új módosítás az is, hogy idén a jelölő szervezeteknek be kell jelenteniük az adatvédelmi biztosnak, hogy kik fogják gyűjteni az ajánlószelvényeket. A javításokat szintén komolyan ellenőrzi a helyi választási bizottság, semmilyen festést, radírozást, ceruza használatot nem fogadnak el. Minden elírásnál az ajánló személynek kell áthúzással javítania, a javítást pedig jól láthatóan szignóznia kell. A parlament törvénymódosítása alapján a határidők is változtak. A választási irodánál szeptember 3-án 16 óráig lehet jelöltet bejelenteni, a kompenzációs listák leadására pedig szeptember 6-ig van lehetőség. A Szavazatszámláló Bizottságba delegált tagokat a jelölő szervezetek és független jelöltek szeptember 17-én 16 óráig jelenthetik be. Az igazolással való szavazás menete az őszi helyhatósági választások alkalmával megváltozik. Ezúttal csak az kaphat igazolást, aki június 16-ig tartózkodási helyet (ideiglenes lakcímet) létesített. Az országgyűlési választások napján éppen az igazolással szavazók miatt alakult ki egész napos sorban állás, amely szinte ellehetetlenítette a voksolás lefolytatását. Megismétlődhet a tavaszi választási fiaskó? Mindent megtettünk, hogy az eset ne fordulhasson elő még egyszer. A jogalkotó megadta a lehetőséget, hogy több szavazókört is létesíthessünk, de a biztosítékot az a módosítás jelenti, mely szerint csak az kérhet igazolást, aki június 17-ig bejelentkezett a tartózkodási helyére. Ha pedig megtette, ott kell szavaznia. Arra már nincs lehetőség, hogy valaki az igazolás kérése után október harmadikáig visszakérje magát az állandó lakcímére. Ha a választópolgár időben átjelentkezett, igazolást kérhet: személyesen október elsejéig pénteken 16 óráig, ajánlott levélben, melynek szeptember 28-án csütörtökön 16 óráig kell a hivatalba érkeznie, de meghatalmazott útján is, melyhez két tanú aláírása, vagy közjegyzői okirat szükséges. Az ősszel kisebbségi önkormányzati képviselőket is választanak. Ezen a téren is történt változás? A választópolgárok július 15-ig kérhették felvételüket a kisebbségi névjegyzékbe. Eddig az időpontig 863 szavazót vettek fel a listára. A jelentkezők, akik tizenegy kisebbségre tettek kezdeményezést, a választási értesítővel együtt kapnak egy zöld színű, külön értesítőt. Az újdonság az ő esetükben az, hogy nem kell ajánlószelvényt gyűjteni, a jelölő szervezeteknek egyszerűen be kell jelentkezniük a hivatalnál, és elindítaniuk a jelölt ajánlást. A kisebbségi önkormányzati képviselők száma szintén csökkent, október harmadikától csak négyen vehetnek részt a testület munkájában. A kisebbségi szavazók idén a Bocskai úti Általános Iskolában tehetik le voksaikat, ami egyben azt is jelenti, hogy két helyre mennek szavazni. Először a lakóhelyük szerint a helyi, valamint a fővárosi képviselő, -és polgármester-jelöltekre, majd a Bocskai úton a négy kisebbségi képviselőre szavazhatnak. A legnagyobb átalakítás a választókörzeteket érintette. Hogyan befolyásolja ez a választás menetét? A parlament törvénymódosítása rohammunkát várt a hivatali apparátustól, így három hét alatt dolgoztuk át az egyéni választókerületeket, szerveztünk új szavazatszámláló bizottságokat. Ennek eredményeként az eddigi 22 körzetből 17-et alakítottunk ki, a 15 fős kompenzációs lista pedig 7 főre csökkent. Az októberi választás után tehát az új képviselő-testület 24 fős lesz (plusz a polgármester). A jogszabály azt várta el tőlünk, hogy a lakosság számával arányosan rajzoljuk újra a körzethatárokat. A végleges döntés előtt egyeztettünk a pártokkal, sőt az összes civil szervezettel. A jelentős változtatások miatt a lakosság szempontjából rendkívül fontos megjegyeznem, hogy senki ne rutinból induljon szavazni, hanem nézze meg az értesítőn, hogy melyik szavazókörbe és melyik szavazóépületbe kell mennie. Minden választáskor a választópolgárok körül forognak az események. De mi a helyzet a választást lebonyolítókkal? Ők hogyan tudnak szavazni? Az ő helyzetük valóban nem egyszerű. Évek óta kapok szemrehányásokat saját kollégáimtól és a pártoktól, hogy a hivatalban dolgozó munkatársaknak, akik a szavazókörökben jegyzőkönyv-vezetőként dolgoztak, nem biztosítottuk a szavazás lehetőségét. Mivel 122 helyre nem tudtam jegyzőkönyv-vezető helyettest biztosítani, az egyenlőség elvén senki nem ment el voksolni, a közel 24 órában végzett munka ezt ugyanis nem tette lehetővé. Idén azonban ez is megváltozik. A kerületben lakó kollégákat igyekeztünk abba a szavazókörbe osztani, ahová lakóhelyük szerint tartoznak, így pár percre elhagyhatják a helyüket, hogy a szomszéd helyiségben leadják szavazataikat. Mindez jól mutatja, hogy rengeteg munkát végeztünk el, így ezúton is köszönöm a kollégáknak, hogy a nyári szabadságolások ellenére mindenkit sikerült elérnem, és örömmel vállalták az ezzel járó feladatokat.

T.D.