Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jobbik fórum az ÁVF-en

Az Általános Vállalkozási Főiskola előadótermében tartott lakossági fórumot a Jobbik Magyarországért Mozgalom három újbudai képviselője, akik a munkahelyteremtésért, az elszámoltatásért és a rendőrség tekintélyének visszaszerzéséért emeltek szót. Az eseményen Szegedi Csanád EP képviselő a Jobbik válságkezelő programját ismertette.

A párt jelöltje, Novák Előd (17. vk.) azt állította, valójában az ország kétharmada jobbik szavazó, hiszen tapasztalataik szerint mindenki egyetért azzal, hogy a politikai vezetést el kell számoltatni, munkahelyeket és rendet kell teremteni hazánkban. A jelölt újra hangsúlyozta, a BTK-ban minősített esetté tennék a politikusbűnözést, és így dupla büntetést szabhatnának ki az elkövetőkre. A párt politikusa azt is elmondta, az egész országban sikeresen zajlottak a kopogtatócédula gyűjtések, így szinte az összes jobbikos jelölt indulhat az országgyűlési választásokon. Szabó Gábor (16. vk.) a lakossági fórumon elsőként köszönetet mondott a választópolgároknak támogatásukért, majd azzal indította beszédét, le kell számolni a tabukkal és ki kell mondani végre, hogy Magyarországon van cigánybűnözés. A jelölt azt is elárulta, Vona Gábor kormányfőjelölt a párt elnökségével országjáró körútra indult, melynek során a pártvezér szintén olyan visszajelzéseket kap, melyek megerősítik az állítást. Ezt a problémát minél előbb fel kell számolni, mint ahogyan a politikusbűnözést, és a gazdasági bűncselekményeket is - tette hozzá a fiatal jelölt. A találkozón a Jobbik országos alelnöke, Szegedi Csanád Európai parlamenti képviselő is részt vett, aki az országjáró körút 44. állomásaként látogatott el a fórumra. A képviselő kijelentette, eredeti jogállásába kell visszahelyezni a Szent Korona tanon nyugvó történelmi alkotmányt, amely a magyaroknak elsőrangú állampolgárságot biztosítana hazánkban. Szegedi Csanád azt mondta, a gazdasági válságra sürgős válaszokat kell adni. - Ezek a válaszok a munkahelyteremtés, a mezőgazdasági és feldolgozóipari termelés újraindítása, új piacok nyitása Kelet felé, és a turizmus megerősítése - jelentette ki az EP képviselő, aki rögtön arra is megadta a választ, hogy honnan lesz mindezekre forrás. A multikat megadóztatjuk, az államadósság kamatainak törlesztését 4 évre felfüggesztjük, a korrupciót felszámoljuk, valamint a munkanélküli és szociális segélyeken is meg tudunk spórolni annyit, hogy a következő négy évre plusz 13000 milliárd forintból tudjunk gazdálkodni. Ennek a feléből a Jobbik programja megvalósítható - állította a párt alelnöke.