"Alapvetően az volt a célunk, hogy bekerüljünk a képviselő-testületbe. Ez sikerült, Bajomi Ivánnal ketten már frakciót alakíthatunk, így azt gondolom hangsúlyosan képviselhetjük az LMP elveit. A választáson a papírforma érvényesült, azzal kapcsolatban pedig nem voltak illúzióim, hogy meg tudom-e nyerni a polgármester választást. Szerettük volna, ha ismerőssé válik az arcom, mert könnyen lehet, hogy négy év múlva is én fogok indulni a megmérettetésen, akkor már azzal a céllal, hogy Újbuda polgármestere legyek. Az országos eredmények kapcsán látszik, hogy ez a párt három évvel ezelőtt a semmiből, és nulla forintból indult. Úgy gondolom, szép eredmény, hogy őszre stabilizálni tudtuk a szavazóbázisunkat. Mivel markánsan csak Budapesten vagyunk jelen, jól látszik, hogy milyen irányba kell fejlődnünk. Szeretnénk elvinni a párt üzenetét vidékre is, hiszen az LMP véleményem szerint a legjobb vidékfejlesztési programmal rendelkezik. Dolgos évek állnak előttünk. Antikorrupciós programunkból minél többet kívánunk megvalósítani, leghamarabb a zárt ülések csökkentését, illetve megszüntetését tűztük ki magunk elé. Kérdés, hogy mennyit tudunk érvényesíteni pártunk programjából. Pozitív folyamat azonban, hogy az LMP parlamentbe kerülésével minden párt zöld irányba mozdult el, így a politika sokkal fogékonyabb a közösségi közlekedés, vagy éppen a bicikli utak fejlesztésére. Jelentős esélyt látok rá, hogy számos elem találkozni fog a kormányzó pártéval."