A Polgármesteri Hivatalban Filipsz Andrea jegyzőasszony átadta megbízólevelét az időközi országgyűlési választásokon győztes Dr. Rétvári Bencének. A Fidesz-KDNP tagjaként indult képviselő a második fordulóban 70,8%-al fölényes győzelmet aratott a 15. választókörzetben.
A KDNP színeiben kezdett politikus elmondta, számított rá, hogy a tradicionális polgári szavazókörzetben jó eredményre számíthatnak, de a jelentős támogatás meglepte őt. A képviselő hozzátette, az eredményre az országos politikai helyzet is hatással volt, hiszen az emberek érzik, hogy az egyre növekvő terhek ellen valamilyen megoldást kell keresniük.
Rétvári Bence 28 évével a KDNP legfiatalabb képviselője, a kontraszt pedig az öregedő párt képe miatt is jelentős. A politikus erre reagálva elmondta, szakítani szeretne a KDNP-ről kialakult általános képpel, és fiatalos lendületet adna a párton belüli munkának. Ennek egyik jele lehet, hogy a képviselő saját blogot indított, ami már most jelentős látogatottsággal büszkélkedhet.
Hozzátette, a kezdődő parlamenti munkában a kerületi és az országos érdekeket is arányosan fogja képviselni, hangsúlyozva a metro, a közterületek, a zöldfelületek és a család védelmének ügyét.
T. D. - ÚjbudaTV (2008. 02. 20.)