Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. vasárnap, Vendel

Testvérvárosunk: Bene

Testvérvárosi együttműködési megállapodást kötött a Kerület Napján Újbuda Önkormányzata és Bene község, amelyet Szuhán András, Bene Község polgármestere és dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere írt alá.

A Képviselő-testülete szeptember 20-ai ülésén határozott úgy, hogy az ukrajnai Beregszász járáshoz tartozó Bene Község Tanácsával testvérvárosi együttműködési megállapodást köt. Bene község a Borzsa-folyó jobb partján fekszik, Beregszásztól 13 km-re délkeletre. Neve valószínűleg a Benedek név rövidített változata. Bene nevét 1269-ben Bhene néven említette először oklevél. IV. Béla király ekkor adományozta a falut János fiainak Péternek és Mártonnak. 1333-ban szerepelt a pápai tizedjegyzékben is, ez évben papja 3 garas pápai tizedet fizetett. Régi temploma a 14. század második felében épült. A falut 1567-ben a tatárok, 1657-ben a lengyelek pusztították el. 1593-ban a község teljes egészében áttért a református hitre. A település egykori nagyobb birtokosai voltak a Kusalyi Jakcs család, Szilágyi Erzsébet, a Ruszkai, Dobó, Székely, Perényi, Matucsinai, Rátonyi, Makkay, Vásárhelyi és Pogány családok. A falu határában van a hagyomány szerint a zászlóbontás helye, ahol Rákóczi kurucai gyülekeztek. 1910-ben 689, túlnyomórészt magyar lakosa volt, ma 1409 lakosából 1270 (90%) a magyar. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott. A falu lakói elsősorban mezőgazdaságból élnek, melyre a zöldség- és a gyümölcstermesztés (őszibarack és szőlő) jellemző. Emellett elterjedtek a faluban a falusi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások, több mint egy tucatnyi család foglalkozik turisták elszállásolásával.