Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Alaptalan vádaskodás trafikügyben

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere 2013. június 10-én sajtótájékoztatót tartott a trafikkoncessziók ügyében megjelent vádaskodások kapcsán. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálatának eredménye szerint nem történt visszaélés a koncessziók elbírálása során.

Hoffmann Tamás elmondta: „Határozottan visszautasítok minden nyílt és burkolt vádaskodást, amely erre irányul. Sem én, sem rokonaim, sem a kerületi vezetés tagjai nem nyertek koncessziót a nemzeti dohányboltokra kiírt, nyílt pályázaton. Az MSZP helyi szervezetétől személyesen is kaptam olyan levelet, amely az én, vagy a képviselő-testület fideszes tagjainak érintettségét firtatja. Ezekhez a feltételezésekhez a határozott visszautasításon túl csupán annyit szeretnék hozzátenni: a Magyar Szocialista Pártnak az alvilág vezetőivel ápolt, a közelmúltban napvilágra került kapcsolata fényében nincs erkölcsi alapja a vádaskodásra – ezek sokkal inkább a figyelem elterelését szolgálják. Hoffmann Tamás hozzátette, a baloldalnak sokkal inkább azokra a kérdésekre kellene egyértelmű választ adnia, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány idején milyen kapcsolatot ápolt alvilági vezérekkel, illetve kik és milyen feladatokkal bízták meg őket!