Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Csajok, autóverseny, humanitárius eszmék

Az Opeles Csajok - Kapitány Dorottya, Pánczél Gyöngyi páros Afrika után újabb erőpróbára indulnak ezúttal Ázsiába. A Csajok immáron a Vöröskereszt s20 Humanitarian Racing csoportjának tagjai is, melynek megfelelően a versenyzés mellett figyelmet fordítanak az érintett országok humanitárius kihívásaira is.

A hölgyek Magyarország egyetlen női tereptájékozódási versenycsapataként, a Budapest - Bamako Rally teljesítése után indulnak a hétvégén rajtoló Ázsia Túrán. Bár a rally nem szolgál kifejezetten humanitárius célokat, az Opeles Csajok a Magyar Vöröskereszt tagjaiként Magyarország jelképes adományát viszik magukkal Kazahsztánba.

A térségben egészségügyi problémát okoz a tuberkolózis, ennek megfelelően az adomány összetétele egy nagy múltú és új erőre kapó magyar kozmetikai cég vízmentes kézfertőtlenítő szeréből és szájmaszkokból áll. A kezdeményezés hátterében a Magyar Vöröskereszt Budai Régiójának 10 évre szóló - a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége Stratégia 2020 alapján kidolgozott - magyar adaptációja, az "s20" áll.

A szervezet célja az, hogy új, innovatív módon tegyenek az emberekért a stratégiai célok mentén. A három fő cél sorrendben a segítségnyújtás katasztrófahelyzetekben, az egészséges és biztonságos élet elősegítése, és az emberek támogatása a szociális jól-létük elérésében és megtartásában. Mindezen célok elérésére csak akkor lehet igazán sikeres, ha az emberek mindennek részeseivé válnak, és saját lehetőségeikhez mérten tudásukkal vagy forrásaikkal társadalmi felelősséget vállalnak.

Az s20 Humanitarian Racing csoport Kőváry Barna, műsorvezető - autóversenyző-, az Opeles Csajok, Kapitány Dorottya - Pánczél Gyöngyi-, valamint Koleszár Balázs - az egyik karját elvesztett és saját protézist fejlesztő supermoto versenyzőből áll. A csoport tagjai a versenyzés mellett teljes vállszélességgel állnak ki a humanitárius eszmék és egy jobb világ építése mellett. Az Opeles Csajokkal és az s20 Humanitarian Racing további tagjaiból álló csoport folyamatosan dolgozik, a hölgyek hazatérése után számos helyen találkozhatnak még az emberek a segítségnyújtásukkal.