2009. szeptemberében a Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartotta újraalakuló közgyűlését az Újbuda Nyugalmáért Civil Egyesület. A szervezet ugyanakkor már 2009 tavaszától aktív érdekvédelmi tevékenységet fejt ki. A szélesebb nyilvánosság is már megismerhette a nevüket az országos sajtóból, a Citadella Hill Garden szórakozóhely elleni fellépésük kapcsán. A szervezet céljairól, tevékenységéről és terveiről kérdeztük László Györgyöt, az egyesület elnökét.
- Mi volt az oka a civil egyesület létrejöttének, köztudomású ugyanis, hogy a kerületben számos környezetvédelmi civil szervezet működik. Miben újdonság az Önök civil szervezete?
- Másfél évvel ezelőtt sokadmagammal úgy láttuk, hogy kifejezetten a nyugalom érdekében egyetlen civil szervezet sem tevékenykedik. A nyugalom szó magában hordozza az általános jó közérzet jelentését is, sokkal többet jelent, mint a közbiztonság, a köztisztaság vagy a csend külön-külön. Még az alkotmányban is szerepel a nyugodt pihenéshez való jog, aki a nyugalom megteremtését emeli a civil egyesülete nevébe, egy alapvető és általános állampolgári jog érvényesülése mellett foglal állást. Olyan kerületet akartunk, amelyben jó a közlekedés, a közrend és a közbiztonság, nincs zaj, és nem működnek hangos szórakozóhelyek. Olyan városrészt, ahol mindenki jól érzi magát, mindenki otthon van.
- Mikor jött létre a civil szervezet, mondana valamit arról, hogy miért volt szükség a szervezet 2009. szeptemberi újjáalakítására?
- 2008 végén találkoztunk először, de csak 2009. elején alapítottuk meg az egyesületet. A szervezet nevében felvettük az Újbuda nevet, ám a név védett volt, engedélyt kellett kérni az XI. kerületi Önkormányzattól. Sajnos az engedélyezési procedúra miatt már kifutottunk az időből, elutasították a bejegyzési kérelmünket. Később megkaptuk az engedélyt a Kulturális Bizottságtól és a polgármestertől, így ismét beadtuk a bejegyzési kérelmünket. 2009 szeptemberében megtartottuk a bejegyzés feltételeként előírt alakuló közgyűlést. A bejegyzés még azóta sem történt meg, de ennek ellenére, szervezetünk kialakulásától kezdve aktív tevékenységet fejt ki.
- Idáig milyen tevékenységet végzett a szervezet?
- Több irányú kapcsolatépítést kezdtünk el első körben. Sorra felvettük a kapcsolatot a Fidesz képviselőivel, az MSZP és az SZDSZ helyi politikusaival. Nemcsak a jobboldali Rétvári Bencével, Szabó Andrással vagy Sölch Gellérttel jó a kapcsolatunk, hanem Molnár Gyula polgármester is többször fogadott. Kabinetfőnökével, Pető Györggyel napi kapcsolat alakult ki, Lakos Imre SZDSZ-es alpolgármester pedig a jegyző asszony különös figyelmébe ajánlott bennünket, ha esetenként a problémáinkkal megkeresnénk. Meghívást kaptam a képviselő-testület egyik 2009. tavaszi ülésére is. Dr. Balázs Norberttel, a kerületi rendőrkapitánnyal és dr. Kovács Sándorral, az újbudai közterület-felügylet igazgatójával is kitűnő kapcsolat alakult ki.
A helyi, a mieinkhez hasonló célkitűzésű szervezetekkel is felvettük a kapcsolatot. Országos kiterjedésű szervezetekkel is kapcsolatba kerültünk, de olyan szakemberekkel is, akik nem kötődnek kimondottan egyetlen civil szerveződéshez sem. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kiemelkedően jó a kapcsolat, jómagam szabadidőm jelentős részét ennél a szervezetnél töltöm el. A Fővárosi Közterület-felügyeletet és a Fővárosi Közterület-fenntartót is megkerestük és a jövőbeni együttműködés alapjait áttekintettük.
Ez az év az építkezés éve, 2009 nem elsősorban az akciókról szól, hanem a háttér, a kapcsolatrendszer, az erőforrások megteremtéséről.
Mindazonáltal el kell mondanom, hogy szervezetünk nagy aktivitást mutatott a Citadella Hill Garden szórakozóhely csendháborítási ügyében. A Citadella déli oldalában engedély nélkül felépített szórakozóhelyen a megengedett mértéknél jóval hangosabban dübörgött a zene, és óriási tömegek áramlottak a Citadellára. Tagságunk feljelentéseket tett a helyi rendőrségnél és a jegyző asszonynál. A polgármester kabinetfőnöke, Pető György nagyon komoly munkát végzett, hogy egy asztalhoz ültesse a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, a vagyonkezelőt, az azt képviselő ügyvédi irodát és az önkormányzatot a jogellenes állapot megszüntetése érdekében. Június táján megszűnt a törvénytelen állapot.
A másik, sok problémát okozó szórakozóhely a Karolina úti Club Play, azonban ez működési engedéllyel rendelkezik. Pető úrral, a jegyző asszonnyal és a rendőrkapitány úrral egyeztetünk az ügyben. Zajméréssel megállapítást nyert, hogy a szórakozóhely túllépi a megengedett zajszintet. A klubot 700 látogató számára hitelesítették, mégis több ezer ember mozog oda-vissza, ki-bejárva a területen. Számunkra az lenne a legelfogadhatóbb, ha a Club Play külsőbb, városszéli területre költözne, ami természetesen tömegközlekedéssel jól megközelíthető volna. Az önkormányzat például felajánlhatna egy csereingatlant. Mégis kompromisszumokra is készek vagyunk, minden megoldást üdvözlünk, ami a lakosság számára nyugalmat és békét teremt. Ám fontos, hogy meghallgassanak bennünket, hogy az egyeztető fórumokon elmondhassuk a véleményünket. A mi hozzáállásunk, úgy is mondhatnám békekereső, de feltétlenül megoldásokat keresünk, és nem médianyilvánosságot.
- Mekkora tagsággal rendelkeznek, a tagok főképp milyen foglalkozásokat űznek, és a kerület mely részeiből verbuválódnak?
- Jelenleg nagyon aktív tagtoborzás folyik, célunk, hogy civil szervezetünk 2010 végére több ezer fős tagsággal rendelkezzen. A munka jól halad, időnk még bőven van. Van köztünk újságíró, iskolaigazgató, üzletember, zajszakértő, diák, nyugdíjas, pénzügyi szakember és sok egyéb foglalkozást űző ember.
A legnagyobb számban azokból a kerületrészekből kerülnek ki tagjaink, ahol a legakutabb problémák voltak, illetve vannak. Így a Zöld Pardon és a Rió környékéről, a Gellérthegyről, illetve a Club Playt övező utcákból.
Említhetném még az egyetemi kollégiumok zónáit is, így a Ménesi utat, ahol a bölcsész- a jogi kar, valamint a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi karának kollégiumai találhatóak. Vannak tagjaink a sasadi területről, a Szent Imre kórház környékéről is.
Szervezetünk elsősorban érdekvédelmi szervezet, de ha tagságunk a jövőben úgy dönt, hogy társadalmi munkát vállal a közbiztonság és a környezetvédelem előmozdítása érdekében, akkor felajánljuk segítségünket.
- Kiket várnak tagjaik közé, milyen gyakran találkozik a tagság?
- A helyi lakosságon kívül szeretettel fogadjuk azokat is, akik kerületünkben ugyan nem rendelkeznek lakóhellyel, de Újbudán dolgoznak, és így életük egy jelentékeny részét ebben a kerületben töltik. Jelenleg is már van biatorbágyi és Üllői úti tagunk.
Két-három közgyűlést tartunk évente, tagságunk azonban elektronikusan értesül minden akciónkról vagy eseményről, ami a közgyűlések közötti időszakban történik. Az emailen való kapcsolattartás azért is előnyös, mert így minden tagunk általános áttekintéssel rendelkezik az egyesület tevékenységéről, de ki-ki csak az öt közvetlenül érintő ügyekben vállal komolyabb szerepet.
- Milyen lehetőségeket lát az Újbuda Közterület-felügyelettel való együttműködésre?
- Az Újbuda Közterület-felügyeletet az egyik legkiemeltebb partnernek tekintjük, nagyon örültem dr. Kovács Sándor igazgató úr meghívásának. Bemutatta a felügyelet munkáját, illetve a Fraknó utcai központot. Természetesen az együttműködés lehetőségeiről is beszélgettünk. Elvi megállapodás is született arról, hogy amiben lehet, támogatjuk egymás munkáját.
Hasonlóképpen az újbudai polgárőr szervezetekkel is együtt kívánunk működni, tagságunk ezeknek az önkéntes rendvédelmi szervezeteknek a szolgálatát tudná erősíteni. Alkalmanként helyi környékbeli civilekkel támogathatnánk a közrend és a közbiztonság biztosítására irányuló akcióikat. Ez a kérdés majd jövőre kerül nálunk napirendre.
- Kíván-e valamit kiemelni az egyesület küldetésével kapcsolatban?
- Mi tenni akarunk a nyugalmunkért és nem csak a szánkat jártatni, vagy média hecckampányokat szervezni. Kiemelt célunk, hogy a törvény- vagy helyi rendelet előkészítéseknél véleményező jogkörrel részt vegyünk, amikor még reális a befolyásolás lehetősége. A kétirányú, kulturált, együttműködő kommunikációt elengedhetetlennek tartjuk a lakosság és az Önkormányzat között, hogy ne találgatásokra, pletykákra alapozzanak tagjaink, hanem konkrét és pontos információkat kapjanak az egyes ügyek állásáról és az Önkormányzat intézkedéseiről, terveiről. Szeretnénk a fontos ügyek előkészítő szakaszában véleményünkkel segíteni, meggyőződésem, hogy ezáltal sok későbbi feszültség elkerülhető, megelőzhető.
Wihart-Kiss Tamás
/Publikálva: 2010.10.25./