Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Vár a Hamzsa!

Beindultak az 'Eséllyel az esélyért' programban létrehozott, fiataloknak megnyitott Hamzsa klub programjai. A Bölcső u. 12. alatt várják a 14 és 24 év közöttieket, akik a szervezett programokon kívül csak úgy, egy délutáni-esti pihenésre is betérhetnek az új klubba.

A szervezők még várják a jelentkezéseket a Kortárssegítő csoportba, ahol egymás tapasztalatainak, élethelyzeteinek megbeszélésével segítenek egymásnak a fiatalok. Lehet, hogy komoly problémával, de az is lehet, hogy csupán az életkorból fakadó természetes kérdésekkel találják szembe magukat a résztvevők.

Sikerrel indult a táncos-önismereti program, amelyhez még csatlakozhatnak a mozgást, színházat, táncot kedvelők, hétfőnként délurán 5 és 7 óra között.

Az Infó klub továbbra is kedden és csütörtökön délután 2-től 5-ig működik.

A szabadidős programok minden pénteken és szombaton várják a fiatalokat. Az éjszakai ping-pong mellett csocsó és különböző társasjátékok is játszhatók szombatonként délután 3 és hajnali 1 óra között.

A kondi sarokban minden pénteken délután 2 és este 6 óra között van edzés.

További információk a programokról, nyitva tartásról: +36 70 418-3514