Téma:
Időközi választással és a 15 számú választókörrel kapcsolatos kérdések.
Nagyon köszönöm az egész kampányidőszakban küldött sok-sok bátorító üzenetet, az érdeklődést és a szavazás napján adott kimagasló támogatást. Örülök, hogy a fórumon is téma a választás, és sokan itt tudnak bekapcsolódni aktívabban a közéletbe.
Kérdező: Farkasrét
T. Képviselő Úr!
Az, hogy "legfőbb" ellenfele Lakos az első fordulóban mindössze 20%-ot kapott, a farkasréti iskolabotrány miatt történt-e, amiben Lakos Úr fián keresztül érintett, vagy az MSZP-SZDSZ-től midenhol ennyire elfordultak az emberek?
Kedves Farkasrét!
Szerintem az öböl-ügy, vagy a farkasréti iskola ügye egyaránt rontotta a kormányoldal megítélését. Azt mutatják a helyi botrányok, hogy amit a kormány csinál nagyban, azt folytatják a kerületi politikusok kicsiben. Éppen ezért a kormány általános bizalomvesztése helyben is megjelenik.
Ugyanakkor ilyen kormányzati teljesítmény mellett még a legjobb jelölt se tudott volna sokkal többet elérni. Az MSZP-SZDSZ körül egyre fogy a levegő az egész országban.
Kérdező: Koppány Györgyi
Hallott-e már Caligula lováról, akit a rettegő szenátus konzulnak választott?
Kedves Györgyi!
Azt hiszem, hallottam róla, méghozzá legutóbb Budapest következő főpolgármesterétől. :)
Kérdező: Szemere Tibor
A Képviselő úr milyen szálakkal kötődik Újbudához? Ha jól tudom, nem kerületi lakó és eddig nem is volt itt képviselő. Hogyan képzeli el mégis az itt lakók hatékony és lelkiismeretes képviseletét?
Kedves Szemere Úr!
Nagyon sajnálom, hogy eddig még nem sikerült elolvasnia választási kiadványaimat. Milyen szálakkal kötődöm? Pár példa azok közül, amiket még nem olvasott el: a Mányoki úton laktunk a szüleimmel gyermek- és fiatal koromban, Szt. Imre Plébánia, 433. sz. Szent Bernát Cserkészcsapat, KIM stb.
Úgy képzelem el az itt lakók hatékony képviseletét, mint eddig is a pl. családosok képviseletét a Fővárosi Önkormányzatban: én saját magam készítek előterjesztéseket, beadványokat, ha arra a kormányzó hatalom nem hajlandó. Így értem el a kismama bérlet reményteli bevezetését és így fogom elérni a metró környékén lakók anyagi kompenzálását is. (és még jópár egyéb dolgot)
Kérdező: Öböl
Molnár Gyula, a szocialisták kerületi polgármestere az ügyészségre jár kihallgatásokra a lágymányosi öböl elherdálása miatt. Ez kísértetiesen hasonlít a Terézvárosi ingatlankorrupcióhoz, ahol már megnevezett gyanúsított is van, és az eladás kudarcba fulladt.
Ön mint jogász, lát arra esélyt, hogy a kerület visszaszerezze Leisztingertől az Öblöt?
Kedves Öböl!
Terézvárosra is igaz a mondás, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
Jogászként azt tudom mondani, hogy a feltűnő érték-aránytalanságot mutató szerződés megsemmisíthető a bíróságon. Ezt általában 70-30 százalékos eltérésnél már megállapítják. Itt ennél jóval többről van szó. Én is érdeklődéssel várom az ügyben indult rendőrségi eljárás fejleményeit.
Kérdező: Bánda Márk
Régi terv, és sokan szívesen vennénk, ha a kerület belső részén (Bercsényi u., Budafoki út) lehetne egy Ráday utcához hasonló sétáló övezetet kialakítani. Tud majd ezzel az ötlettel foglalkozni a munkája során? Számíthatunk a segítségére?
Kedves Márk!
Én ennek elsősorban egy részlet problémájával találkoztam, ami a középkategóriás éttermek vagy kávéházak (pl. Hadik) iránti igényben mutatkozott meg. A kerület jelenleg hatályos tervei szerint a Skála helyén épülő komplex ingatlan töltené be az Ön által jelzett közösségi (városközponti) funkciót is.
Az Ön javaslatának vizsgálatát nyilván azzal kell kezdeni, hogy melyik utcáról tiltható ki az autóforgalom. Ha megkeres személyesen, elindulunk ezen az úton, és meglátjuk, hogy járható-e.
Kérdező: Jausz zsuzsa
Barátnőm a Bartók B.-út 86.2.1-ben lakik,ideiglenes bejelentővel.Állandó bejelentője a VIII. ker.-be szól.
Szeretne szavazni,de nem tud elmenni...szavazhat-e, itt,s ha igen hogyan?
Ebben a házban több személyről tud, akik idős koruknál fogva nem tudnak eljutni,de szavaznának.
Köszönettel !
Kedves Zsuzsa!
Most már csak az szavazhat, akinek az állandó címe van a választókörzetben. De ő majd jöjjön el a népszavazásra!
Mozgóurnát a 381-13-62 számon lehet kérni.
Kérdező: Kerületi
Tisztelt Rétvári úr!
Kiadott tegnap egy nyilatkozatot, hogy a metro beruházásból a kerületi fejlesztéseken megtakarított milliárdok (szellőző) maradjanak helyben. Ön szerint ellenfelei, akik eddig is a parlamentben ültek, és eddig nem léptek fel a kerület érdekében, most megteszik ezt, az Ön felhívása nyomán? Vagy a kerületiek érdeke csak a kampányban fontos nekik?
Kedves Kerületi!
Nekem is feltűnt, hogy korábban mélyen hallgató képviselők most milyen sok "önálló" kezdeményezéssel álltak elő. Ez persze részben az időközi választás kampányának természetes velejárója. Én azon szeretnék változtatni, hogy az általam az utcán megkérdezett emberek nem tudtak válaszolni arra a kérdésemre, hogy mit tett értük egyik vagy másik kerületi képviselőjük ciklusokon át.
A szellőző ügyében abban bízom, hogy a kampány elmúltával könnyebb lesz a közös fellépés. Bár illúzióim nincsenek, de szerintem csak az a javaslat a tuti sikertelen javaslat, amit nem terjesztünk be.
Kérdező: Újpolgár
Tisztelt Jelölt Úr!
Ön szerint, hogyan lehet megakadályozni a kerületi elszlömösödését, a graffitik terjedését? Mi a megoldás a hajléktalanok okozta problémákra, arra, hogy kisajátítják azt a néhány parkot is, ami maradt az irodaháza között és szennyezik őket?
Kedves Újpolgár!
A graffitik és a hajéktalanok kérdése azért megoldatlan, mert Budapest liberális szemléletű vezetése egyszerűen alkalmatlan a kérdés hatékony és tartós megoldására.
Szlömösödés helyett ápolt közterületekre van szükség. A választókörzet szélén, illetve a XI. kerület egyes részein szigetszerűen megindult folyamat a szlömösödés. Ez szoros összefüggésben van a kitelepüléssel, a városrész elöregedésével is. A közszféra ezt elsősorban azzal tudja megállítani, ha az épületek karbantartásához támogatási konstrukciókat dolgoz ki, ha a zöldterületeket megvédi, ha a közterek (járdák, rámpák, parkok, játszóterek) jó állapotúak. Külföldi városokat nézve szerintem ugyan az is fontos, hogy új vagy felújított köztereink legyenek, de az otthonosságot mégsem ez, hanem mindenekelőtt az ápoltság adja meg.
A graffitiket közérdekű munkával kell letisztíttatni. Minden kampányban felmerül a graffitik kérdése. Ezekre a problémákra mindig újabb javaslatokkal kell előállni, mert eddig nem sikerült sokat javítani ezeken. A „szennyező fizet” elve a környezetvédelemben már általánosan elfogadott. Arra kell törekedni, hogy – lehetőségekhez mérten – a „firkáló tisztít” elvet tudjuk érvényesíteni a graffitik terén. Jogszabály-módosítással kell széles körben lehetővé tenni azt, hogy a beazonosított firkáló tisztítsa le a művét. A városi szociológusok kutatásainak pedig fel kell térképezni, hogy milyen indítékai vannak a firkálóknak, és hogyan lehet – az elrettentésen túl – megelőzni a városkép további rombolását. A hajléktalanság problémája nem oldható meg a jelenlegi liberális hozzáállással. A rendezett város érdekében igenis lehetőséget kell adni a közfeladatot ellátó személyeknek arra, hogy ne csak kérlelhessék a hajléktalanokat az utcán, hanem be is vihessék őket a szállóra, kórházba egyéb szociális intézménybe. Ha a gondozók és rendfenntartók jogi lehetőségein nem változtatunk érezhetően, úgy az utcán minden maradni fog a régiben. A hajléktalan ellátásban egyre komolyabban kell venni az elkötelezett civil szervezeteket.
Kérdező: Horváth Károly
T. Képvisleő-jelölt Úr!
Lakos Úrról minden kerületben dolgozó jól tudja, hogy ő elsősorban gazdasági érdekeket, lobbistákat, cégeket képvisel az állampolgárok helyett. Önt ebből a szempontból kevesebben ismerik. Van önnek vállalkozása? Lekötelezettje valamely cégnek?
Kedves Károly!
Rám jelentős befolyást csak a feleségem tud gyakorolni. :)
Kérdező: Karolina
Tisztelt Képviselő úr!
Mint jogász, mi a véleménye arról, hogy zöldövezetben mindenféle hatósági engedély nélkül hónapok óta egy disco üzemel fittyet hányva a jogszabályokra, s a kerületi önkormányzat határozatai ellenére folyamatosan nyitva tart. Ön mit tenne az itt lakók érdekében?
Kedves Karolina!
A város számtalan pontján sikerült olyan szórakozóhelyeket kialakítani, ahol a fiatalok is jól érzik magukat, és a környéken is nyugalom van. Ahol ez nem tud megvalósulni, ott a helyi vezetés nem alkalmas a feladata ellátására. Mit várjunk egy olyan önkormányzattól, aki még a saját határozatát se hajtja végre?!?
Kérdező: Jakab Bálint
Gratulálok az első fordulóhoz! Nagy valószínűséggel az Ön személyében most vasárnaptól lesz egy újabb képviselőnk, nekünk Szentimrevárosiaknak! Mi lesz az első felszólalása a Parlamentben?
Kedves Bálint!
Köszönöm a gratulációt. Az első felszólaláson egyelőre nem gondolkodtam, mert az ember először a választásra és a kampányra koncentráljon és utána az azt követő részre. Úgyhogy még két napig aktívan dolgozunk.
Az első felszólalásom nyilván majd az első aktuális témától függ, de beszámolok róla a blogomon.