A körtéren álló apostoli kettős kereszt felszentelésére a Szent Imre Plébánia vezetőjét, Ur Ipoly atyát kérték fel, de a rendezvényen beszédet mondott Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész is beszédet mondott. A párt szimpatizánsai jelenlétében beszédet mondó Novák Előd országgyűlési képviselő kifejtette, a karácsony az az ünnep, amelynek az értelme mára a legjobban eltorzult. A Jobbik 2003-as megalakulása óta helyez el fakereszteket az ország több pontján, az első keresztet éppen a körtéren állították fel. A Jobbik alelnöke kijelentette, a kereszténység legfontosabb szimbóluma arra figyelmeztet, a karácsony nem a szeretet, vagy a fenyő, hanem Krisztus eljövetelének az ünnepe. A képviselő hozzátette, a keresztény jelképek közterületekre helyezése talán segíthet abban, hogy az emberek a karácsonyi bevásárlási láz közepette megálljanak egy pillanatra, és elgondolkodjanak egy kicsit az ünnep valódi lényegén. - Azt szeretnénk, hogy a kereszténység a mindennapok része legyen, a vallást nem lehet a templomokba zárni. Ennek alapján kezdeményeztük a hit-, és erkölcstan bevezetését az iskolákban, valamint az egyházi esküvő állami elismerését - mondta el Novák Előd, aki szerint az államot és az egyházat az elmúlt években túlzott mértékben választották szét.