Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Kerületünk

Újbuda :

Épülhet a magas ház és a Gazdagréti tanuszoda

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén módosította Budapest településszerkezeti tervét és rendezési szabályzatát. Az eredeti szabályozás szerint a Lágymányosi-öböl melletti területen 65 méter volt a megengedett maximális magasság, a módosítással lehetőség nyílik egy ennél magasabb 120 méteres épület építésére is.

Újbuda :

Egy ajándék különös útja

Mesébe illő történetbe csöppent Molnár László, Újbuda alpolgármestere, amikor bejelentkezett hozzá egy hölgy azzal, hogy közreműködését kérje az Újbuda újságban látott két kerületi ikerbaba megajándékozásában. A pénzbeli felajánlásnak megvolt a maga előzménye, a választás sem véletlenül esett a testvérpárra.

Újbuda :

Díjazták a kerti munkát

Két kertészkedéssel kapcsolatos pályázat eredményét is kihirdették Újbudán: a Sas-hegy Barát Kert címet elnyert kerttulajdonosok mellett a Legszebb Konyhakertek gondozói is díjat kaptak.

Újbuda :

Petőfi-díjat kapott Balás-Piri László

Balás-Piri László és Regéczy-Nagy László, két 1956-os forradalmár kapta idén a közép-európai népek szabadságáért tett egyéni erőfeszítéseket elismerő Petőfi-díjat. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Mol által közösen alapított díjat azok kapják, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek a közép-európai népek szabadságáért.

Újbuda :

Erdőápolás Kamaraerdőn

2016/2017 telén a Kamara-erdő északnyugati részén, a Susulyka utcától délkeletre, a Kamaraerdei Ifjúsági park és a Vadász-hegy közötti erdőrészen egészségügyi termelést fognak végezni a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai.

Újbuda :

Újbuda felkészül a télre

Az utcákról eltakarították a lehullott és elszáradt faleveleket, az avart több helyen kupacba szedték, majd elszállították az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. szakemberei. Az önkormányzattal közösen megszervezett „Tisztaságot Újbudán!" nagytakarítási akció véget ért, a kerület felkészül a télre.

Újbuda :

Nemcsak társadalmi haszna van az önkéntességnek

Önkéntesek festették ki az őrmezei Kossuth Lajos Gyermekotthon szobáinak falát. Az önzetlen segítők abban a program-és kihívássorozatban vettek részt, amelyet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára indított.

Újbuda :

Minden, amit tudni kell a CSOK-ról

Eddig több, mint 70 milliárd forint értékben igényeltek CSOK támogatást a családok, a kifizetett kamattámogatás is meghaladja az 50 milliárd forintot – mondta Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszter a legutóbbi lakossági konferencián. A fórumon a CIB bank és az ingatlan.com szakértői adtak tájékoztatást az otthonteremtési programról. Simicskó István elmondta, a CSOK az egyik pillére a kormány családtámogatási rendszerének, amelyet nemrég az igényekhez mérten változtattak meg, hogy minél többen beléphessenek a rendszerbe.

Újbuda :

Biztonságos kutyafuttatás

Együtt, békésen. E mottóval került ki tábla a kerület összes kutyafuttatójába novemberben, Panyi Zita okleveles kutyatréner, az ÁlmosFelhő Kutyajólét tulajdonosa, valamint Újbuda Önkormányzatának példaértékű együttműködésével.

Újbuda :

Plébániai adománygyűjtés Csévharasztnak

A Szent Imre-plébánia közössége nyári táborában ismerte meg Antal András, Csévharaszti plébánia diakónusának áldozatos munkásságát, aki felkarolta a tanyavilágban, peremvidéken, lecsúszott élethelyzetben élő szegényeket és gyermekeket.

Újbuda :

Folytatódtak a kerületi fejlesztések

Idén 38, egyenként ötmillió forintnál nagyobb fejlesztést hajtott végre oktatási, illetve közösségi és szociális intézményekben, közösségi terekben az önkormányzat. Kiemelt szerep jutott az iskoláknak, óvodáknak és bölcsődéknek: az év folyamán 24 oktatási és nevelési intézményben újultak meg udvarok vagy belső területek, ebből 9 óvoda és bölcsőde volt, a többi iskola. A beruházások részei a középtávú városfejlesztési programnak és politikának.

Újbuda :

Sajtótájékoztatót tartott Simicskó István

A kvóta elleni küzdelemben Magyarország polgárai csak a kormányra és a Fidesz-KDNP-re számíthatnak címmel tartott sajtótájékoztatót Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője az önkormányzat épületében november 24-én.

Újbuda :

Jelmezverseny a Savoya Parkban

Mikulás és karácsonyi témájú jelmezverseny lesz Jöjj el kedves Télapó! címmel december 4-én a Savoya Parkban. A maskarásokat Lajtai Kati énekesnő, Dombovári Vanda műsorvezető valamint Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője véleményezi és pontozza. A rendezvényt Takács Nikolas fellépése zárja.

Újbuda :

Oknyomozó ökológusok a Karolina úton

A Magyar Tudomány Ünnepén tartottak nyílt napot a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Központjának Duna-kutató Intézetében a Karolina úton. Az érdeklődők előadásokon, filmvetítéseken informálódhattak a központban zajló tudományos munkáról, megnézték a laborokat, a berendezéseket, interaktív foglalkozásokon pedig az oknyomozó ökológusok világába  is betekinthettek.

Oldalak