Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 12. szerda, Lívia, Lídia

Kerületünk

Újbuda :

Újbudán járt az Országgyűlés elnöke

A Ménesi úti Bibó István Szakkollégiumban alapította meg harminc éve 37 egyetemi és főiskolai hallgató a Fideszt. Az egyes számú tagkönyv birtokosa Kövér László lett. Az Országgyűlés elnökét látta vendégül Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester az újbudai közéleti esten.

Újbuda :

Aprítékolás Újbudán

Október 28-án kezdődik és december 5-ig tart az aprítékolási akció Újbudán. A helyszíneket, a  kihelyezés időpontjait és a legfontosabb tudnivalókat az alábbi táblázatok tartalmazzák.

Újbuda :

Számítástechnikai képzés álláskeresőknek

A korábbi két esztendőben tapasztalt sikernek és a növekvő érdeklődésnek köszönhetően harmadik alkalommal szervez ECDL számítástechnikai tanfolyamot 50 fölötti kerületi álláskeresőknek az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. és az Ericsson Magyarország Kft. Az idei első kurzus október második hetében startolt.

Újbuda :

Az építészeti ízlést is befolyásolhatja a Mol Campus

A brit Foster + Partners építészirodával együttműködve készülnek a Mol Campus tervei a Finta és Társai Építész Stúdióban. A Kopaszi-gáton létesítendő székházról Finta József ügyvezetőt kérdeztük.

Újbuda :

Elment a zseniális vívó

Szeptember 20-án, 78 esztendős korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok tőr- és párbajtőrvívó, több magyar és olasz olimpiai bajnok mestere.

Újbuda :

Gazdagrét is bekerül a GreenGo szolgáltatási területei közé

Tovább növeli a kizárólag elektromos autókból álló flottáját az első magyar autómegosztó startup, a GreenGo. A szűk két éve, 2016 novemberében mindössze 45 autóval induló szolgáltatás most októberben 270-re, év végéig pedig 300-ra növeli az ügyfelei számára elérhető kocsik számát.

Újbuda :

Hatvan éve védik a természetet a Sas-hegyen

Családi nappal ünnepelték a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) munkatársai és a látogatóközpont vendégei, hogy hat évtizede áll oltalom alatt ez a különleges flórával és faunával rendelkező terület, a Sas-hegy, a főváros szívében.

Újbuda :

Újbudai sikerek a varsói forcitornán

Második helyen végzett a Don Bosco Katolikus Általános Iskola U12-es futsal csapata a Varsó legkisebb kerületében, Zoliborzban megrendezett versenyen.

Újbuda :

Dél-Buda együtt a dobogón

Több ezren vettek részt a Futafok versenyen, amelyet 33. alkalommal rendezett meg Budafok-Tétény Önkormányzata október 6-án.

Újbuda :

Megnyílt a Kelenföldi Szociális Ház

Molnár László alpolgármester vágta át a szalagot az Újbudai Szociális Szolgálat részeként működő Fejér Lipót utcai Kelenföldi Szociális Házban. Az önkormányzat által finanszírozott beruházás révén könnyebbé és korszerűbbé válik a fogyatékkal élők és a pszichiátriai betegek nappali ellátása.

Újbuda :

A világ varrógépgyűjtői Újbudán

Kilenc ország negyvenhárom küldöttje vett részt a varrógépgyűjtők budapesti világtalálkozóján szeptember 25-28. között. A rendezvényt az újbudai gyűjtő, Tóth György szervezte.

Újbuda :

Hetedjére is Ezerjó

Kelenvölgy hagyományos őszi borünnepével zárult az idei Újbudai Ősz rendezvénysorozat október 6-án. A közösségi ház kertjében tartott rendezvény fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester, védnökei Wendlerné Pirigyi Katalin és Csernus László önkormányzati képviselők voltak.

Újbuda :

Megemlékeztek az aradi vértanúkról

Koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeztek meg idén az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúkról a Petőfi Laktanyában és a Schweidel József utcában.

Oldalak