Az eredeti tervek szerint a két fúrópajzsnak közel egy évvel ezelőtt kellett volna elindulnia a Gellért térről Pest felé. Innen a Duna alatt áthaladva a Keleti pályaudvarig törnék az utat a pajzsok a remények szerint megállás nélkül. A munka menetében annyi lesz azonban a változás, hogy a pesti oldalon kitermelt földet nem az eddig megszokott módon a Kelenföldi végállomásnál hozzák felszínre, hanem Újbuda szívében, a Gellért téren. Mostantól kezdve nem a város külső részén, hanem Buda belvárosán halad a szállítás, ami azt jelenti, hogy a lakók hárompercenként számíthatnak csúcsidőben arra, hogy elhúz előttük egy hatalmas megrakott, vagy éppen üres kamion - magyarázta a helyzetet Rétvári Bence. Ráadásul itt helyezik be az alagút falát képező betongyűrűket is, ami ugyancsak újabb teherautókat jelent.
Ez nemcsak tovább növeli a térség lég-, és zajszennyezését, de fokozza az állandó útlezárások miatt amúgy is gyakori dugók kialakulását - tette hozzá a képviselő. "Egy éve kértem a főpolgármestert és helyetteseit, hogy vizsgálják meg a vízi szállítás lehetőségét is, hiszen a föld egy része Gödre kerül, ami szintén Duna parti település. Ha a Gellért téren uszályokra raknák a földet, a szállítás nem terhelné feleslegesen Újbuda környezetét. Úgy gondolom, mindannyiunk érdeke, hogy a minimumra csökkentsük az építkezéssel járó port, rezgéseket, szennyezéseket és a dugókat" - mondta el a politikus.
(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)