Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. vasárnap, Vendel

UniCredit Bank a helyi közösségekért

UniCredit Bank a helyi közösségekért

Az Újbuda Center-beli és a Bartók Béla úti bankfiók vezetői elmondták, hogy az UniCredit Bank számára fontos egy adott térség - gazdaságban betöltött szerepén túl - jó irányba tudja befolyásolni a helyi közösségek életét. Támogatási terveiket is ennek szolgálatába állították, amikor úgy döntöttek, a bank közelmúltban nyílt fiókjai, hogy közhasznú szervezeteknek nyújtott adományokkal támogatják a rászoruló gyermekeket és betegeket, szűkebb környezetük védelméért vagy egészségéért küzdőket. 

Választásuk azért esett a Vicus Közalapítványra is, mert a szociális gondoskodásban betöltött szerepe nélkül több száz család és idősember élethelyzete lehetetlenülne el. A támogatott szervezetek lakosság érdekében végzett értékes és felelősségteljes szakmai munkájukkal fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében.

Ábrahám Katalin önkormányzati képviselő, -Vicus Közalapítvány Fidesz által delegált kurátora- eredményes közvetítésének köszönhetően találtak egymásra a felek, tudtuk meg a képviselőasszonytól, aki így nyilatkozott : "Nagyon örülök a támogatásnak, mert ezzel sokaknak tudnak majd segíteni. Azt ellenben nem értem, hogy miért nem tettek eddig semmit a Közalapítvány vezetői hasonló források felkutatásában. A híradásokban gyakran szerepel, hogy az alapítványi pénzeket széthordják, ezt a forrásszerzést ezért követendő példának tartom minden kurátornak és képviselőnek. Ígérem, hogy a jövőben is keresni fogom az alternatív támogatási lehetőségeket és erre ösztönzöm képviselő társaimat is. A rászorulóknak sajnos kevés, amit az Önkormányzat önerőből biztosít, holott az Öböl eladásából befolyt összeg lehetőséget teremthetne további támogatásokra." 

A Vicus Közalapítványnak történő adomány átadásán Viasz Margit az alapítvány kuratóriumának elnöke és Veresné Krajcár Izabella alpolgármester asszony is megjelent. Az alpolgármester asszony arról tájékoztatott, hogy a nyár folyamán ő is foglalkozott a Vicusnak tervezett támogatás szervezésével: "Most látom, hogy képviselőtársam, Ábrahám Katalin is dolgozott az ügyön, én azonban a végeredményt tartom fontosnak, vagyis azt, hogy a bank nagylelkű felajánlása jó helyre kerül, nemes célokat szolgál."

T. D. - ÚjbudaTv (2007. 10. 19.)

LEGFRISSEBB
×

Állásbörze Újbudán  

A VEKOP “Út a munkaerőpiacra” kiemelt projekt keretében állásbörzét rendezett Budapest Főváros Kormányhivatalának Foglalkoztatási Főosztálya, az Újbuda Prizma Nonprofit Kft., valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az önkormányzat tanácstermében október 4-én.