Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 13. csütörtök, Ella, Linda

Újabb rosszullétek hétfőn az Allee-ban

A vasárnapi rosszullétek után hétfőn újabb öt embernél tapasztaltak hasonló tüneteket, hármójukat kórházba kellett vinni az Allee Bevásárlóközpontból. Az ingatlanfejlesztő igazgatója szerint a két esemény között nincs összefüggés.
Öten lettek rosszul a kipufogógáz miatt az Allee bevásárlóközpontban hétfő délelőtt - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. Három embert megfigyelésre kórházba szállítottak. Az emberek ismét az épület mínusz második szintjén lettek rosszul, ugyanúgy, ahogy a vasárnapi esetnben. A XI. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény a budai bevásárlóközpontban a vasárnapi és hétfői szén-monoxid-mérgezésekkel kapcsolatban. A vasárnapi és a hétfői rosszullétek között nincs összefüggés - mondta Glavatity Gábor, az ingatlanfejlesztő cég fejlesztési igazgatója az Allee nevében tartott sajtótájékoztatón. A fejlesztési igazgató szerint vasárnap a tűzoltóság tájékoztatásával ellentétben nem az autók kipufogógáza, hanem mégis szén-monoxid okozott mérgezést. Hétfőn azonban nulla százalékos szén-monoxid szintet mértek a bevásárlóközpontban, a rosszullétre panaszkodó emberektől pedig vért vettek, de az ő vérükben is nulla százalék körül volt szén-monoxid. A vasárnap történteket az Allee illetékese azzal magyarázta, hogy sok volt a látogató, és a szellőző berendezéssel akadt üzemeltetési probléma: nem megfelelő fokozaton működött a ventilátor, így az nem tudott elegendő mennyiségű gázt elszívni. Glavatity megismételte, hogy a bevásárlóközpont jogerős engedéllyel rendelkezik, melyet a helyi önkormányzat adott ki.