Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

ÚJ TARTALOM! Új videó. Elköszönt a kerületi rendőrkapitány

A búcsú pillanatai.

Dr. Czellér Ferenc, Újbuda rendőrkapitánya hat éván át teljesített szolgálatot a kerületben. Munkáját nemcsak felettesei, de a kerület lakói is elismerték. 
A kapitány kérdésünkre elmondta, hogy életéből emberileg fontos és szakmailag is sikeres éveket töltött itt, a mostani döntésének teljesen személyes okai vannak, ugyanis a civil szférából kapott egy számára visszautasíthatatlan felkérést. 


Utolsó hiavatalos fellépése mint rendőrkapitány a MH Támogató Dandár valamint a BRFK XI. Kerületi Rendőr-főkapitányság közös nyílt napján volt a Budaörsi úti Petőfi laktanyában, ahova együtt érkezett Molnár Gyula polgármesterrel. 


Az egy napos rendezvény célja nemcsak a toborzás volt, hanem az is, hogy prezentálják a közönségnek a honvédség és a rendőrség szaktudását, így túszejtési, katonai közelharci, motoros kaszkadőri és tűzoltó emelőkosaras bemutatókat tekinthettek meg a látogatók. 


Az Újbuda TV képes beszámolójában Molnár Gyula polgármester és Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője is egyaránt elismeréssel szólt a kapitány végzett munkájáról és teljesítményéről. Az Újbuda újság következő számában olvashatják a kapitány 2007. évről szóló beszámolóját.

Újbuda MÉDIA (2008. 06. 02.)

Címkék: