Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Túra-, és programajánló június 14-15-re

Túra-, és programajánló június 14-15-re

Az újbudai Bakancsos Kör tagjai Ady-liget fölött kirándulnak ezen a szombaton. Az útvonal mintegy 8 km, a séta nem túl megerőltető ezért várnak minden természetkedvelő kerületi családot, szokás szerint reggel 3/4 9 és 9 között a Moszkva téren, a 18-as villamos megállójában. 
Szombaton reggel Diósjenőről, 20 és 30 kilométeren a Börzsönybe, Csikóváraljáról 20 kilométeren a Pilisbe lehet tájékozódási teljesítménytúrán elindulni. 
A rajt utóbbi helyszínen 7-től 9-ig, a Börzsönyben 8-tól 10-ig tart nyitva. 

A Budai hegységbe is szerveznek hasonló versenyt a természetjárók részére, ez a Gyermekvasút Szépjuhászné megállójából indul, majd 25 vagy 50 kilométer megtétele után (ezt a nevezéskor, erőnléttől függően döntik el a részvevők) ugyanide kell visszaérkezni. 
Részletes útvonalismertetők a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján olvashatók. 
Az Országjárók Köre június 14-én a Rám-szakadékban tesz sétát. Ha még nem jártak ott érdemes először tapasztalt túravezetővel és például ezzel a csoporttal elindulni, mivel egyes szakaszokon a sziklán láncok és létrák segítségével lehet csak tovább haladni. 

Találkozó szombat reggel 8:00-kor az Árpád-híd Volánbusz pályaudvaron, a távolság 12 km, a szintkülönbség 200 m. 
Szombaton tartják az Abádszalóki strand szezonnyitóját a Tiszatónál, előtte pénteken kerékpártúrára van lehetőség a Művelődési ház szervezésében. 
Fertőrákoson ezen a hétvégén rendezik a II. Mithras Fesztivált. A kőfejtőbe visszatérnek a római légiósok, a gyerekeket felhővadászat, kézműves programok, és történelmi játszóház várja.
A Mátra és a Bükk között található a Siroki vár ahol a középkori történelem elevenedik meg szombaton és vasárnap. A palóc krumpliételek főzése és kóstolója mellett haditorna és lovagi játékok várják az érdeklődőket. 
Ha tovább haladunk előre a magyar történelemben, elérkezünk 1809. június 14-ig amikor a kismegyeri csatában Napoleon seregei ellen küzdöttek a győriek. Ennek emlékét idézik a városban szombaton. Délelőtt a belvárosi utcákon masírozó katonák jelzik majd a csata közeledtét. 

A Bécsi kapu téren játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal várják a katonás kicsiket és nagyokat. Délután a programok színhelye Kismegyer lesz, ahol a felújított emlékmű mellett mutatják be a hadijátékot. 
Alsóörsön Nemzetközi Harley-Davidson Fesztiválon gyűlnek össze a szelíd motorosok. A többnapos rendezvényen a motoros felvonulás és emléktúra mellett rendkívül színes a programkínálat: motoros kaszkadőr bemutató, vízi élménypark, hordógurító és kötélhúzó versenyek, 
trial motoros bemutató, és Bessenyei Péter műrepülő bemutatója szórakoztatja a résztvevőket. 
A kulturális programok kedvelőinek a Komáromi Lovas Színház előadását ajánljuk amelyet Ló Show címmel mutatnak be szombaton 19:00-i kezdettel. 
A látványos programban zenészek, kaszkadőrök, színészek és dámalovasok dolgoznak együtt. 
Pécsett hétvégén zárul az Országos Színháztalálkozó, de addig még számos remek előadást láthatnak. A fesztiválértékelő beszélgetésre szombaton 15:00-kor kerül sor a Pécsi Kulturális Központban (Dominikánus Ház).

K.A. - Újbuda TV (2008. 06. 12.)