Az ebédlőben hatalmas gyerekzsivaj fogad, az asztalok, melyeken egy órája még ebédeltek, most a szivárvány minden színében pompáznak, mondhatni, folynak. Mindenki lázasan dolgozik, átható viasz szag terjeng. Szerencsére azért nem akkora a baj - nyugtat meg Anna egy piros tojással a kezében - hiszen egy ideje egyre többen érdeklődnek a rég elfeledett hagyományok iránt. Hívnak múzeumokba, közösségi házakba és iskolákba, ahol népművészeti foglalkozásokat tartok - meséli a tojásíró mester, aki még szülőföldjén, az erdélyi Gyimesvölgyében tanulta a technikát nagymamájától. A hagyományőrző egyesületek munkájának hála, ma már egyre nagyobb az igény, hogy a régi magyar népművészeti szokásokat átörökítsük az újabb nemzedékre. Anna is ezt teszi az Iharos Népművészeti Egyesület tagjaként, aki elsősorban a tojásírást és a csángós bundavarrást ismerteti meg az érdeklődő közönséggel. A tojásfestésnek ez a módszere Gyimesvölgyében alakult ki évszázadokkal ezelőtt, de persze még számos más technikát tartunk számon, amelyek ma is élő népművészetek - magyarázza a művész. Közben egyre kíváncsibb lettem, hogy hogyan is készül az írott tojás. Anna egy íróka segítségével boszorkányos ügyességgel rajzol mintákat forró viasszal a még színtelen tojásra. Ezeket aztán festékbe mártják, majd száradás után lekaparják a viaszt, így alatta kirajzolódik a népművészeti minta. Az ornamentikus minták ráadásul nemcsak szépek, hanem jelentéssel is bírnak, a hímes tojásokon lévő díszítéssel például a lányok szimpátiájukat tudták jelezni a fiúk felé. "A gyerekek nagyon lelkesek, hamar megtanulják a festés és a szerszámkészítés technikáját, persze a minták rajzolása sok gyakorlást kíván. Azt remélem, hogy ezek a kisdiákok egyszer majd a saját gyermekeiknek fogják továbbörökíteni ezt a szép hagyományt" - tette hozzá Tankó Anna.
|
|
|
május 6. hétfő,
Ivett, Frida
