Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Szavazzon a 4-es metró külső megjelenésére!

Ezen a héten lehet szavazni a 4-es metró arculatterveire a Budapest Portálon. A képen az egyik lehetséges változat látható.

A 4-es metró és a jelenleg felújítás alatt álló 2-es metró szerelvényeit is ugyanaz a francia cég, az Alstom cég által vezetett Budapest Metropolis konzorcium gyártja. Hétfői sajtótájékoztatóján Demszky Gábor főpolgármester bejelentette, a lakosságot is szeretnék bevonni a metrókocsik formavilágáról hozott döntési folyamatba, ezért néhány napig a főváros honlapján lehet szavazni az ott megtekinthető tervekre. Az új szerelvények arculata egyes elemeiben emlékeztet a kisföldalattira, mivel - mint a főpolgármester elmondta -, a tender elbírálása során fontos szempont volt, hogy a budapesti metró különbözzön a világ többi nagyvárosában futó gyorsvasutaktól. Molnár Gyula, Újbuda polgármestere, azt hangsúlyozta, hogy a kerületnek két feladata van jelenleg a metróépítés kapcsán. Az egyik a lakosság megfelelő tájékoztatása, amelyet a metróbiztos koordinál. A másik, hogy már most el kell kezdeni gondolkodni a leendő metróvonal állomásainak tömegközlekedési kapcsolatairól. A polgármester véleménye szerint ebben a kérdésben több egyeztető tárgyalásra van szükség a jövőben a főváros és Újbuda között. A témáról bővebb összefoglalót az Újbuda TV nézői a 2006. július 31-i Magazinban láthatnak.