Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Számítógépeket kaptak a rászoruló gyerekek Albertfalván

A Magyar Villamos Művek Rt. lecserélte gépparkját és így a 15 számítógép az Albertfalva Gyermekeiért Alapítványon keresztül jutott el a gyerekekhez.


Nagy volt az izgalom február 21- én délután a Petőfi Sándor Általános Iskolában, ugyanis 7 hátrányos helyzetű gyermek között osztott ki számítógépet az Albertfalva Gyermekeiért Alapítvány.

Az öt mozgássérült gyermek után 7 hátrányos helyzetű albertfalvai fiatal kapott számítógépet, akiknek ez egy igazi meglepetés volt, hiszen az átadáskor derült ki számukra, hogy mostantól egy programokkal felszerelt gép büszke tulajdonosai.

Zsembery Gyula az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a gépek új gazdáiról a családok anyagi helyzetét figyelembe véve a gyermekvédelmi felelősök és az iskolaigazgatók döntöttek. A gépeken futó programokat szimbolikusan 100 Ft-ért vásárolták meg az új tulajdonosok. Az eszközök egyébként fejleszthetőek és internet használatára is alkalmasak.