Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Sikeres volt a kárpátaljai magyaroknak rendezett gyűjtés

Véget ért a Surányi Ilona volt önkormányzati képviselő által indított adománygyűjtő akció. A Gyermekekért XI. Alapítvány a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai falu, Mezővári támogatásáért és a beregszászi magyar főiskola födémrekonstrukciójáért rendezett gyűjtést a Kelenföldi városközpontnál. A néhány nap alatt rengeteg könyv, játék és ruha gyűlt össze, de az alapítvány számos cserepet is eladott.

A szervezet nevéhez hűen ismét a gyerekek támogatására helyezte a hangsúlyt: gyermekkönyveket, játékokat, gyermekruhákat várnak az adakozókedvű lakóktól, de az alapítvány munkatársai tanszereket és a legnagyobb hiánynak számító számítástechnikai eszközöket is szívesen fogadnak. A képviselőnő és munkatársai a Tétényi út és Etele út sarkán, a piac előtt felállított standnál négy napon keresztül várták az adakozó kedvű lakókat, hogy az adományokat eljuttathassák a kárpátaljai magyar falu iskolájának és óvodájának. A kerületi lakók ismét tanúbizonyságot tettek jószívűségükről, hiszen egy lakókocsi sem volt elég, hogy elszállítsuk a szép ajándékokat � számolt be a gyűjtés sikeréről Surányi Ilona, aki hozzátette, személyesen adják majd át a csomagokat Mezővári oktatási intézményeinek. Surányi Ilona arról tájékoztatott, a Gyermekekért XI. Alapítvány az ukrán-magyar határhoz szintén közel fekvő Beregszászért indított jótékonysági akcióban is részt vállalt. Itt található ugyanis Kárpátalja egyetlen magyar nyelvű főiskolája, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola, amely nemrégiben cserépjegy akciót hirdetett meg. Az adománygyűjtő kezdeményezés az iskola tönkrement tetőszerkezetét hivatott finanszírozni, a teljes födémcsere megvalósításához szükséges költségeket pedig az intézmény1800 forintos darabáron kínált tetőcserépjegyek árusításával igyekszik fedezni. Az épület évek óta rekonstrukció alatt áll, már csak a tető újjáépítése hiányzik. Aki jegyvásárlásával hozzájárul az építkezéshez, annak nevét a főiskola, hálája jeléül az intézmény falába véseti. Surányi Ilona előzőleg mindkét települést személyesen látogatta meg, ahol a település vezetői arról biztosították őt, nagy szükség van az anyaország nyújtotta támogatásra. A gyűjtés befejeztével azonban a cserépjegy akció nem ér véget. Az alapítvány vezetője elmondta, akár az év végéig is várják az adományokat, melyet egy bankszámlaszámra utalhatnak az adakozók. Az új tetőhöz összesen 270 ezer cserép ára szükséges.