Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Sikeres nyomozást zárt le a kerületi kapitányság

Az ügy 2006. tavaszán indult állampolgári feljelentések alapján. A Bp., XI. ker. Kondorosi és Fehérvári út kereszteződésében, az akkor még épülőben lévő lakópark területéről, valamint a Kapolcs utcában folyó építkezésről tulajdonítottak el egy 19 millió, illetve egy 13 millió forint értékű munkagépet.

Az eljárás során a kapitányság nyomozói az ország teljes területén tevékenykedő bűnbandát derítettek fel, fogtak el és vontak eljárás alá. A bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének gyanújával hét személyt vádol a rendőrség, akik 19 esetben tulajdonítottak el munkagépeket, összességében 160 millió forint értékben.

További hét személyt gyanúsítanak orgazdasággal, akik az eltulajdonított gépek eladásában, elrejtésében, vevők felkutatásában működtek közre. A gyanúsítottak köre ezzel még nem véges, több személy van eljárás alatt, akik a gépek szállításában, legalizálásában, hamis okmányok készítésében és fiktív számlák kiadásában vettek részt. A banda főleg a fővárosban és Pest Megyében fejtette ki tevékenységét, a gépek eladásában legálisan működő lízingcégek is részt vettek.

Újbudai Rendőrség (2007. 05. 07.)