Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 25. vasárnap, Géza

Segítség a gyermekeseknek

Az óvodai és iskolai évkezdés jelentősen megterheli minden gyermekes család kasszáját. Ezért Újbuda Önkormányzata olyan szociális ellátási rendszert dolgozott ki, amellyel némileg enyhíteni tud a rászorultak terhein.

Az óvodai és iskolai étkeztetés személyi térítési díjára csökkentés kérhető az intézmény vezetőjéhez eljuttatott kérvényben, amely mellé csatolni kell a család bevételeit, keresetét igazoló valamennyi dokumentumot. Eszerint az intézményi térítési díj csupán 25 százalékát kell megfizetni, ha az étkeztetést igénybe vevő gyermek családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum összegét. Ötven százalék fizetendő, ha a családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kettőszáz százalékát.

Újbuda Önkormányzata ingyenes tankönyvet biztosít az első, második, harmadik osztályos gyermekek számára, rajtuk kívül pedig a felsőbb osztályokba járó rászorultak is igényelhetik az ingyenes tankönyveket, továbbá bizonyos esetekben utazási hozzájárulást is kaphatnak.

A bölcsődei ellátás kapcsán is számos kedvezmény és szociális juttatás érhető el, ezekről, valamint az óvodai, iskolai további lehetőségekről érdemes érdeklődni az adott oktatási intézmény vezetőjénél és az önkormányzat ügyfélszolgálatán.