2008. augusztus 5-én 14 óra 10 perckor a XI. kerületi Rendőrkapitányság járőre azért jelent meg a Bartók Béla út egyik lakóházában, mert onnan trükkös lopásról érkezett bejelentés. A helyszínen kollégáinkat egy idős hölgy fogadta, aki elmondta, hogy pihent, amikor az utcafrontra néző, földszinti, nyitott szobaablak előtt megjelent egy sötét ruhás férfi, aki közölte vele, hogy a rendőrségről jött, mert egy fiatalember értékeket lopott el a lakásából, ő pedig szeretne ujjlenyomatot venni.
A cél érdekében a nyitott ablakon keresztül be akart mászni a lakásba. A hölgy közölte az ismeretlennel, hogy hozzá senki nem surrant be és betörés sem történt, ezért azonnal távozzon az ablakból, mert hívja a rendőrséget. Erre a kijelentésre a férfi sietve távozott. Munkatársunk kérdésére a hölgy elmondta, hogy a férfi 20 év körüli, 160-170 centiméter magas, sportos testalkatú, fekete, rövid hajú, kerek arcú, erősen barna bőrű volt és fekete ruhát viselt.
--------------------------------------------------------------------
Ugyanaznap 14 óra 25 perckor arról értesítették kollégáinkat, hogy egy Kökörcsin utcai lakásba hasonló módszerrel jutottak be trükkös tolvajok. Járőrünk a Bartók Béla útról egyenesen odament. A Kökörcsin utcában élő idős hölgy elmondta, hogy a konyhában ebédelt, majd bement a belső szobába és észrevette, hogy a szekrény egyik fiókját kihúzták, és abból különféle dolgokat az ágyra raktak.
Ezt követően körülnézett és észrevette, hogy a bejárati ajtótól a szoba felé megy egy 25-30 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, sportos testalkatú, kerek fejű, fekete, rövid hajú, nagy, fekete, kerek szemű, sötét pólót és nadrágot viselő, erősen barna bőrű férfi. Az idegen közölte az asszonnyal, hogy a rendőrségtől jött, mert a földszinten elfogtak két fiatalembert, akik ebből a lakásból különféle tárgyakat, értékeket tulajdonítottak el.
Azt mondta, azért jött, hogy ujjlenyomatokat vegyen, ezért kéri, hogy a hölgy pakolja el az értékeit. Az idős asszony felszólította az ismeretlent, hogy mutasson igazolványt, amire az nem volt hajlandó. A hölgy ekkor a lépcsőház ajtajáig kísérte a férfit és közölte vele, hogy ha tényleg rendőr, akkor maradjon a lépcsőház előtt, mert be akarja zárni a lakás ajtaját. Az ismeretlen erre közölte, hogy ne menjen vissza a lakásba, mert feltételezhetően még ott vannak az elkövetők. A hölgy ennek ellenére visszament, de a férfi követte.
A lakásban ekkor a sértett összetalálkozott egy 20 év körüli, 156-170 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszúkás fejű, világosabb barna bőrű, világos ruhát viselő férfivel, aki megállt előtte és a kezeivel felé mutogatva ijesztgetni kezdte. A hölgy megijedt és mindkét személyt kiengedte a lakásból. Miután kimentek, kívülről bezárta a lakás ajtaját, mert attól tartott, hogy ott még tartózkodik illetéktelen személy, majd értesítette a rendőrséget.Kollégáink a hölggyel együtt mentek be a lakásba, ahol illetéktelen személyt nem találtak.
A tettesek mindkét szobában kihúzták a fiókokat, de a hölgy nem tudta megmondani, elvittek-e valamit az ott tartott készpénzből vagy értéktárgyakból. Járőrünk kérdésére azt mondta, hogy a lépcsőházi üvegajtót becsukták ugyan, de nem zárták be, a lakása ajtaja pedig nyitva állt, mert a hőség miatt éppen szellőztetett.
----------------------------------------------------------------------
2008. augusztus 5-én 12 órakor a Halmi utcából jelentettek trükkös lopást a XI. kerületi Rendőrkapitányságra. Járőrünket a helyszínen egy idős úr fogadta, aki elmondta, hogy délelőtt 10 körül valakik gázszerelőnek adva ki magukat felcsengettek hozzá kaputelefonon. Miután kinyitotta a kaput, illetve a lakása ajtaját, három személy jelent meg a gázóra holléte iránt érdeklődve. Azt is többször mondták, hogy ők gázszerelők.A három férfi egyike az előszobában maradt és folyamatosan beszélt az úrhoz, közben pedig - azzal az indokkal, hogy leellenőrzik a csövet - társai bejárták a lakást.
Mintegy 15 perccel később közölték, hogy most elmennek, de még visszatérnek megjavítani a telefont és a konyhában kicserélik a gázt. Távozásukat követően a férfi észrevette, hogy a nappali polcairól könyveket és iratokat vertek le, továbbá látta, hogy széttépték a telefon vezetékét. Ekkor riasztotta egy hölgyismerősét, aki telefonált a rendőrségre.
A három férfiról az idős úr csak annyit tudott elmondani, hogy 30 év körüliek, körülbelül 165 centiméter magasak és barna bőrűek voltak. Egyikük kövérkés, a másik kopasz vagy nagyon rövid hajú, és arcszőrzetet egyikük sem viselt.Kollégánk kérdésére az úr azt mondta, hogy nem vittek el semmit, csak a telefonvezeték megrongálásával okoztak kárt.
----------------------------------------------------------------------
2008. augusztus 3-án a 9 óra 33 perckor a XI. kerületi Rendőrkapitányság járőre megjelent a Szent Imre Kórházban, ahol elláttak egy személyt, akit állítása szerint megvertek. A helyszínen a sértett elmondta, hogy barátnőjével körülbelül egy hete költöztek egy VIII. kerületi albérletbe, amelynek főbérlőjével - akinek mindössze a keresztnevét tudja - úgy egyeztek meg, hogy naponta fizeti a bérleti díjat. A fiatalember kapitányságunk munkatársainak kérdésére azt állította, hogy mindig reggel szokott fizetni.
Pénteken (augusztus 1-jén) nem tudott fizetni. Ezt követően, amikor az esti órákban kilépett az utcára, két sötétbőrű személy támadt neki baseball ütővel. Több helyen megütötték, amelynek következtében a földre rogyott, majd a támadók eltávoztak. Miután sikerült felállnia, a fiatalember visszament az albérletbe és lefeküdt, mert rosszul érezte magát. Kórházba csak másnap este ment el, amikor fájdalmai már elviselhetetlenek voltak.
Kollégáinknak az ügyeletes orvos elmondta, hogy az erős hasi fájdalmakra panaszkodó sérült léprepedést szenvedett, ami azonnali beavatkozást igényelt. Az életmentő műtétet azonnal elvégezték. Az orvos azt is elmondta, hogy a sérülés nyolc napon túl gyógyuló, de akár halálos is lehetett volna.
2008. augusztus 3-án 0 óra 50 perckor a XI. kerületi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett kifosztás miatt tett feljelentést egy fiatalember. A sértett elmondta, hogy 17 óra felé ismerősével lement a Hosszúréti patakhoz, ahol fürödtek és beszélgettek. Ismerőse 19 óra tájban elment, de körülbelül 10 perccel utána megjelent három roma származású fiatalember. Az ismerősét keresték mondván, pénzzel tartozik nekik.
A sértett nem tudott tájékoztatást adni a másik férfi hollétéről, ezért a fiatalemberek elkezdték ütlegelni. Mivel egy szivacson ült, még védekezni se nagyon tudott. Közben a támadók egyike pénzt kért, de a sértett azt mondta, nem tud adni, ezért tovább ütötték és rugdosták, míg végül pár másodpercre elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért érezte, hogy valamelyik támadó benyúl a kabátja zsebébe, és kiveszi 900 forintját, valamint bontatlan doboz cigarettáját.
Miután mindezt elvették, a támadók lerugdosták a patak széléig, majd figyelmeztették, hogy ha el mer menni a rendőrségre, még nagyobb baja lesz. A támadók távozása után a sértett lemosta a vért az arcáról, majd bement a XXII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol mentőt hívtak hozzá. A kórházban kiderült, hogy sérülése nyolc napon belül gyógyuló, de az arcát össze kell varrni.
Miután a kezeléssel végeztek, a XI. kerületi járőr a kapitányságra szállította a férfit, aki azt mondta, támadói egyikét látásból ismeri. Mint mondta, az már korábban is meg akarta verni, de akkor sikerült elmenekülnie.
Ez a férfi körülbelül 170 centiméter magas, roma származású, vékony testalkatú, fekete, tüskésre nyírt rövid haja van és 20 év körüli. A másik két férfi szintén roma származású. Körülbelül 160 centiméter magasak, mindketten vékony testalkatúak, hajuk fekete, tüskésre nyírt. Mindhárman rövidnadrágot, pólót és sportcipőt viseltek.
----------------------------------------------------------------------
2008. augusztus 2-án 3 óra 31 perckor a Budafoki út és a Szerémi sor között elkövetett rablás miatt riasztották a XI. kerületi Rendőrkapitányságot. A sértett egy nyilvános telefonfülkéből kért segítséget a központi segélyhívó számon. Az első bejelentés szerint a fülke a Műegyetem rakparton van, de járőrünk ott nem talált telefonfülkét. A pontosítás kérésére az ügyeletes közölte, hogy a fiatal nő újra telefonált, és helyszínként a Hamzsabégi út és Erőmű utca kereszteződését jelölte meg.
Az ügyelet időközben már a mentőket is értesítette. A helyszínre érkező kollégáinknak a sértett elmondta, hogy 3 óra körül egyedül indult haza a Műegyetem rakpartról, amikor - azt nem tudta megmondani, hogy hol és mikor - több ütést és rúgást érzett a fején. Ettől a földre került, majd pár perc múlva sikerült felkelnie és egy telefonfülkéből riasztania a rendőrséget. Munkatársaink kérdésére nem tudta meghatározni, hányan voltak a támadók.
Mindössze annyit közölt, hogy fehér színű strandpapucsa vélhetően a helyszínen maradt, valamint eltulajdonították a retiküljét, amelyben iratait, mobiltelefonját, három bankkártyáját és 5000 forint készpénzét tartotta. A helyszínen lévő mentőápoló az elsődleges vizsgálatot követően megállapította, hogy a sértett orra eltört, ezért további ellátás céljából a Szent János Kórházba szállítják. Sérülésének várható gyógytartama nyolc napon túli.
----------------------------------------------------------------------
2008. augusztus 1-jén 17 óra 15 perckor a Temesvár utca egyik lakóházából kérték a XI. kerületi Rendőrkapitányság segítségét. Munkatársainkat a helyszínen egy idős úr fogadta, aki elmondta, hogy 16 óra körül két férfi csengetett be hozzá azzal az ürüggyel, hogy állampolgári bejelentésre érkeztek a Vízművektől. Az idős úr beengedte őket a lakásba. A konyhában beszélgettek, illetve a két férfi vizet kért. Körülbelül két perccel később az úr ki akart menni a konyhából, de a két férfi útját állta, mintha akadályozni szeretnék.
Az idős úrnak végül sikerült köztük elmenni, és a nagyszobába érve látta, hogy ott egy harmadik férfi áll az asztal mellett. Rákiáltott, mire a férfi kirohant a lakásból, a másik kettő pedig követte.Miután távoztak, a sértett észlelte, hogy az íróasztalról eltűnt egy 200 ezer forint értékű aranyóra. A sértett szerint a három elkövető hasonlított egymásra. Erős testalkatúak és roma származásúak, körülbelül 33-40 évesek, 170 centiméter magasak és ápoltak voltak. Mindhárman sötét farmernadrágot viseltek, ketten fehér, a harmadik sötét pólóval.
(Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)
Újbuda Rendőrkapitánysága (2008. 08. 07.)