Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 17. vasárnap, Hortenzia, Gergő

Rálőttek egy kopogtatócédula-gyűjtőre

Egy fiatal SZDSZ aktivistára lőttek gázpisztollyal a napokban. A fiatalember nyolc napon belül gyógyuló hámsérülést szenvedett, így hivatalból a rendőrség nem indít eljárást.

A 26 éves fiatalember az SZDSZ-nek gyűjtött kopogtatócédulákat a XI. kerületben. A Hadak útja 2. szám alatti panelház legfelső emeletén becsöngetett az egyik lakásba. A tulajdonos miután rákérdezett, hogy melyik pártnak gyűjti a cédulát, szinte azonnal - tíz centiméterről - arcon lőtte a fiút. A gázpisztoly lövését követően a fiatalember fél percig nem látott a bal szemére, a lángcsóva pedig összeégette az arcát.

A választókerület szabad demokrata jelöltje, John Emese megerősítette, hogy neki gyűjtött ajánlószelvényeket a 26 éves egyetemista, akit már meglátogatott a kórházban.


A fiatalember nyolc napon belül gyógyuló hámsérülést szenvedett, így hivatalból a rendőrség nem indít eljárást, de John Emese elmondta, hogy magánvádas eljárást indítanak a férfi ellen. Az SZDSZ Új Generációjának elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az eset az esetleges önkénteseket elriasztja a további munkától.

A pisztoly tulajdonosa úgy tudjuk, igen ittas állapotban volt. Az aktivistát az atrocitás nem tántorítja el, a közeljövőben folytatja a munkáját.

H. E. - ÚJBUDA WEB (2006. 02. 16.)