Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Nyílt nap a Petőfi Laktanyában

A 32. Budapest Őr- és Díszezred, valamint a BRFK 11. kerületi Rendőrkapitánysága rendezte meg nyílt napját június 3-án.

A szervezők színes programokkal várták a látogatókat a harmadik alkalommal megrendezett nyílt napon. Az érdeklödők több katonai és rendőr bemutatón vehettek részt. Volt kommandó akció, katonai közelharc, harcjárművek és fegyverek bemutatása. A rendőrkutyák bemutatóját Nagy László tartotta.

Több információs sátort is felállítottak. A bűnügyi technikusok sátrában a látogatók kipróbálhatták, milyen is, ha ujjlenyomatot vesznek valakiről, s a lenyomatról készült képet haza is vihették. Az egyik sátorban a kerületi, budapesti és országos körözött bűnözők névsorát és fényképét is kifüggesztették. Remélhetőleg senki nem találta meg rajta magát.

A legextrémebb sátor viszont a balesetmegelőzési sátor volt, ahol elrettentő fotókkal illusztrálták a szabálytalan autósok, gyalogosok által okozott baleseteket, karambolokat. Természetesen azért, hogy tanuljunk mások hibáiból és később nem saját bőrünkön érezzük ezeket a borzalmakat.

A kisgyermekes családok sem unatkoztak a Petőfi Laktanyában, hiszen számos ingyenes programmal várták a kisebbeket. Játszhattak légváron, kismotort is kipróbálhattak, de volt arcfestés és hőlégballon bemutató is. Később fellépett az Alma zenekar a fiatalok szórakoztatására.

Szöllősi Péter motoros akrobata tigrismintás ruhájában és motorjával lélegzetelállító mutatványokat mutatott be, óriási sikert aratva. A motorzsonglőr a produkció végén a bátrabb gyerekeket fel is engedte a motorjára és egy kört is mehettek vele. Péter olyan gyorsan száguldott, hogy szinte le sem lehetett fényképezni motorjával. Ekkor egy versenyt hirdettek a szervezők: bárkinek sikerül lefényképezni a sebesség harcosát, annak fotóit felrakjuk a honlapra a többi fénykép közé.

A nap csúcspontja az volt, amikor egy helikopter leszállt a laktanya udvarára és a Bon-Bon énekese, Szolnoki Péter szállt ki belőle.

A szervezők remélik, hogy jövőre is hasonlóan sikeres lesz a nyílt nap és minél többen jönnek majd a programokra.

Z. A. - Újbuda WEB (2006. 06. 03.)