Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nemzetközi program az 50 felettiekért Újbudán

Az 50 év feletti korosztály tudásának fejlesztését, gazdasági és társadalmi szerepvállalásának erősítését célozza meg az a kétéves európai uniós program, amelyet kilenc nemzetközi partner részvételével Újbuda Önkormányzata vezet. A Senior Capital projekt hivatalosan január 29-én indul a berlini nyitókonferenciával.

"Már egy korábbi, a Quality Ageing - Minőségi időskor városi környezetben című projektnek is vezető partnerei voltunk, de ott elsősorban a nyugdíjas, 60 év fölötti korosztályra koncentráltunk. Ezúttal csökkent a korhatár, elsősorban az 50 év fölöttiek problémáival szeretnénk foglalkozni, hogy aktív részesei lehessenek a munkaerőpiacnak, vagy képesek legyenek oda visszalépni. Tudásukat versenyképessé kell tenni, amihez nemcsak velük, mint célcsoporttal, hanem a munkáltatókkal, vállalkozókkal valamint fiatal önkéntesekkel, egyetemistákkal is együtt kell dolgoznunk. Ehhez Újbuda kiváló adottságokkal rendelkezik, így remek terepe lehet egy ilyen projekt megvalósításának" - mondta dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere a program kezdetén.

2020-ra az Európai Unió polgárainak egynegyede 50 év feletti lesz, közülük kevesebb, mint 50 százalék marad gazdaságilag aktív. Ez a generáció olyan tudással rendelkezik, ami a fiatalabbak számára rendkívül hasznos bázist jelenthet, ugyanakkor hiányoznak olyan képességeik, ismereteik, amiket épp a fiataloktól sajátíthatnak el. A tudásbázis kölcsönös átadását, és ezzel az 50 év felettiek lendületben tartását célozza meg a projekt hat ország részvételével.

Az idősebb, érettebb generáció foglalkoztatása gyakran problémás: tudásuk nem mindig versenyképes, bizonyos készségeik hiányoznak. A munkaadók többsége szerint ráadásul az idősek foglalkoztatása túl költséges, munkavégzésük kevésbé hatékony. Ez a generáció ugyanakkor olyan tudással bír, ami nem veszhet el, a tudás fenntartása a társadalom életképességének nélkülözhetetlen feltétele. A nyugdíjkorhatár felemelése önmagában azonban nem hoz változást a keresleti-kínálati oldalak egymáshoz való közeledésében, így arra kell választ keresni, hogyan lehet e korcsoport már meglévő tudását gyarapítani, aktualizálni, és gazdaságilag is aktívabbá tenni őket. Erre keres választ a Senior Capital

- Az idős korosztály tudásának fejlesztése, gazdasági és társadalmi szerepvállalásuk erősítése a tudásalapú és versenyképes gazdaság megalapozásának érdekében elnevezésű közép-európai program, amelynek fő célja az 50 év felettiek és a fiatalabbak tudásának kölcsönös megosztása. Ahogy a program szlogenje is tartja: Jövőnk a tapasztalatra épül.

A projekt 2012. szeptember 1-jén kezdődött el, és 2014. december 31-ig tart. A nyilvánosság előtti tájékoztatásra január 29-én, a Berlinben megrendezendő nyitókonferencián kerül sor. Hat országból összesen kilenc partnerszervezet vesz részt a munkában, a projekt vezetője a XI. kerület Újbuda Önkormányzata. Mellette Szlovénia, Ausztria, Olaszország, Lengyelország és Németország vesz részt a programban.