Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nem születtek döntések

Másfél órás késéssel kezdődött a szokásos önkormányzati testületi ülés, majd hamar véget is ért. Részletek itt.

Nem születtek döntések. Elnapolt testületi ülés.


Másfél órás késéssel kezdődött a szokásos önkormányzati testületi ülés, mert a kiírt időpontban a Fidesz- és a KDNP-frakció, valamint a MIÉP képviselője és a két független jelölt rendkívüli frakcióülést tartottak, és jelezték, hogy csak azt követően tudnak megjelenni az ülésen. Az ülés előtt a polgármester találkozott a jobb oldal egyéni képviselőivel, és tételes tájékoztatást adott az általuk szeptemberben kért közterületi munkák állásáról. Elhangzott, hogy a munkák jelentős része elkészült vagy folyamatban van, csupán néhány esetben a közbeszerzési eljárás miatt decemberre tolódik a szerződéskötés, míg azok a munkák, amelyekkel nem végeznek a tél beállta előtt, márciusra tolódnak.

A napirend előtti felszólalások után a napirend vitája következett, amikor a Fideszfrakció több napirendi pont levétel-ét javasolta, mint például a költségvetési koncepció és a városfejlesztési stratégia, ezeket a javaslatokat azonban nem fogadta el a testület. Ezután szavaztak a napirendekről. Mivel a Fidesz képviselői nem szavazták meg az ülés napirendjét, a fideszes szavazatok hiányában csak a két független képviselő "mentette meg" az ülést azzal, hogy a támogatták a napirend megszavazását és a vita megkezdését.

A munka a költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletnél akadt meg, ezt ugyanis nem szavazta meg a Fidesz-KDNP. Az MSZP-SZDSZ valamint az MDF képviselői a kialakult helyzetre való tekintettel további egyeztetést tartottak szükségesnek, ezért Molnár Gyula szünetet rendelt el. A szünet után a polgármester létszámellenőrzést tartott, majd határozatképtelenség miatt berekesztette az ülést. Hangsúlyozta, hogy a többhetes egyeztetést követően az ellenzék az ülés előtt fél órával jelezte, hogy nem támogatja a költségvetéssel kapcsolatos napirendeket, ezért fogalmazódott meg a képviselők körében, hogy a tárgyalásra előkészített napirendekről is további egyeztetés szükséges.

Az ülést követően a sajtóhoz eljuttatott közleményében Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője aggályosnak találta, hogy Molnár Gyula polgármester berekesztette az ülést azután, hogy egy napirendi pontot a testület nem fogadott el. Így a testület nem tudott dönteni olyan fontos kérdésekben, mint a szociális és gyermekjóléti támogatások, születési támogatás, pályázatokkal kapcsolatos kötelezettségvállalások vagy a környezetvédelmi program.

Kupper azzal indokolta, hogy az ellenzék nem szavazta meg a költségvetés módosítását, hogy éppen az általuk javasolt és korábban már elfogadott fejlesztések, felújítások nem valósultak meg. Nem tudják elfogadni azt a gyakorlatot, hogy a megállapodásokból csak a polgármes-ternek tetsző részeket valósítják meg. "Az ellenzék továbbra is kész biztosítani a működőképességet, de ha erre Molnár Gyula nem képes, akkor már nem alkalmas a kerület további irányítására" - fejezte be közleményét.

A polgármester jelezte, hogy frakcióvezetői egyeztetést kezdeményez, hogy a testület minél hamarabb, lehetőség szerint még novemberben újra össze tudjon ülni, ehhez azonban szükség van az ellenzék együttműködésére is.

(2008. 11. 22.)