Az eddigi történésekkel kapcsolatban elhangzott, a tervezett mélygarázsra a környezetvédelmi hatóság már megadta az engedélyt. A beruházás ellen négy civil szervezet, köztük a Levegő Munkacsoport már aláírásgyűjtésbe kezdett. A beruházó egyébként a DBR Metró Projekt Igazgatóság, akik a négyes metró beruházáshoz kapcsolódóan építtetnék meg a mélygarázst, mint P+R parkolót.
A tervezéssel megbízott cég képviseletében jelenlévő mérnök, Molnár Kázmér elmondta, ők egy 600 férőhelyes mélygarázs terveinek elkészítésére kaptak megbízást. A létesítmény a Bocskai út alatt, a Fehérvári és a Fadrusz utcák között lenne, az úttest teljes szélességében, mindkét oldalról lehajtó sávval, és a lakóépületektől 5-6 méterre helyezkedne el.
A fórumon jelenlévő környékbeli lakók több hozzászólásából az derült ki, hogy az itt élők nem értik, miért nem a metró végállomásához építenek P+R parkolót (egyébként lesz ott is, az őrmezői oldalon), és tartanak attól, hogy még nagyobb lesz a forgalom, az autóbűz, és süllyedni, repedezni fognak házak, ezért nem akarják, hogy megépüljön a mélygarázs. Több kérdést intéztek volna a beruházóhoz is, de a DBR képviseletében senki nem volt jelen a fórumon.