Mindenszentek napja és Halottak napja

A temetőkertben

Látjátok, feleim , szemetekkel, mik vagyunk ?
Íme, por és hamu vagyunk. . .

Több, mint nyolc évszázad távlatából tör fel az elmúlás jajkiáltása a Halotti beszédből. Nyolc évszázada hordozza, őrzi az ősök nyelvét. Hordozza és őrzi a vigasztalódás és a emlékezés örök intelmeit.

Emlékezünk és múltat idézünk. Az emlékezés annyira mély, annyira egyedi , annyira személyre szabott, hogy nem hisszük, hogy hiteles lenne valami nagy , általános igazság leírása most. Álljon itt inkább egy vers, egy tizenéves fiataltól. Kocsis Brigi, a József Attila Gimnázium diákja versével azt bizonyítja, hogy : igen, a mai fiataloknak is vannak nagyon szép, nagyon komoly, nagyon mély érzelmeik.

Íme, egy nagypapához. . .

Kocsis Brigi
Örökké élsz

Emlékszem még a régi szép időkre
És csak félve gondolok a jövőre
Arra a jövőre, amiben nem ülsz a fotelban,
Arra a jövőre, amiben nem nevetsz vidáman.

Nem tudom, hol vagy most, merre vitt a halál
De azt tudom, hogy soha nem kínoz majd magány,
Mert amíg én élek, amíg ver a szívem
Őrzöm az emléked; őrizem, ígérem.

Annyit kérdeztem volna még, olyan okos voltál,
Szívedben az összes kaput, ha kértem, kitártál,
És meséltél, meséltél igazat a múltról.
Békeidőről vagy kemény háborúról.

Azt hittem, van még idő, még ráérünk bőven
-Most már mennem kell- mentegetőztem
S Te megértetted, a kaput be is zártad,
De a kulcs nálam volt, így jöttömet vártad.

És ha jöttem, mit sem feledve mondtad,
Az élet tudását velem megosztottad.
S lám, úgy érzem bölcsebb lettem Tőled,
Pedig csak egy cseppet kaptam belőled.

Jó ember voltál, a legjobbik fajtából,
Aki segítene bárkinek és bárhol.
Szereteted igaz és végtelen,
Kacajod gyermeki, sugárzón szertelen.

Ma temetnek, de ez nem jelent semmit,
Csak hogy kiérdemelted azt, amiért dolgoztál eddig.
A lelked szabad lett, helyed van a mennyben,
És tudom, hogy a meséddel úgyis megvársz engem.

ÚJBUDA MÉDIA (2007. 10. 31.)