Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 12. péntek, Klára

Mérhető biztonság

Október 19-én a Bártfai utca és a Tétényi út kereszteződésében helyezték üzembe a szerkezetet.

A gyorshajtásból eredő balesetek visszaszorítását szolgálja az a kerületünkben működő 3 napelemes sebességmérő-szerkezet, amelyből egyet október 19-én helyeztek üzembe a Tétényi út és a Bártfai utca sarkán. A berendezés célja, hogy felmérjék azokat a helyeket Újbudán, ahol a leggyakrabban kerül sor szabálysértésre.

Épp ezért a három mérő helyszínét bizonyos időközönként változtatják. Fodor Vince alpolgármester elmondta, hogy bár semmilyen bírságot nem szabnak ki azoknak, akik túllépik a megengedett sebességhatárt, az eredményeket eltárolják és feldolgozzák. Azokon az útszakaszokon, ahol a leggyakoribb a szabálysértés, megerősítik a rendőri ellenőrzést.

Kerületünkben az eddig feldolgozott adatok alapján a Gellérthegyen valamint a Hunyadi László utcában mérték a legnagyobb sebességtúllépést. A megengedett 30 km/órás sebesség helyett gyakran 80-nal is mennek az autók.

Gigi - Újbuda TV (2007. 10. 20.)

LEGFRISSEBB
×

A második félidő a fejlesztéseké  

A gyermekek és az egészségügy állnak a ciklus fejlesztéseinek középpontjában, a parkolási és zöldítési intézkedésekkel pedig az élhetőséget javítaná Hintsch György alpolgármester.