Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Megnyílt a kerületi karácsonyi vásár

December 1-től várja az érdeklődőket a Móricz Zsigmond körtéren és a Kosztolányi Dezső téren a hónap végéig tartó Karácsonyi vásár. A vásárlás mellett színes programokkal várják a szervezők a kicsiket és nagyokat kézműves foglalkozásokon és előadásokon.
Már egy nappal a karácsonyi vásár ünnepélyes megnyitása előtt elkezdődtek az előkészületek. Berendezték a már korábban felállított sátrakat és vásári bódékat, valamint felállították a 14 méteres karácsonyfát a Feneketlen-tavon készített emelvényre. December 1-én fél 5-kor egy jégszobrász készített jégből szobrot a Szent Imre templomról, mely a Feneketlen-tó előtt állt hátterében a Szent Imre templom eredeti látványával. 6 órakor Molnár Gyula polgármester az ünnepi világítást felkapcsolta, így ettől kezdve újévig ünnepi hangulatba öltözött a kerület. A megnyitóra a kerület egyik iskolájából gyerekek érkeztek és karácsonyi dalokat énekeltek az érdeklődő közönségnek, majd Molnár Gyula és Józsa István meggyújtották a szeretet lángját jelképező fáklyát. A Kosztolányi téren felállított programsátorban a kézműves foglalkozások mellett a gyerekeket különféle programokkal is várják. A kézművesek között van fazekas, bőrős, nemezes, gyöngyös. A délután folyamán különböző gyerekprogramokkal várják a fiatalokat. December 2-án a Bartók táncegyüttes nyitotta a programok sorát, akik zenés-táncos bemutatójukkal ismertették meg a gyerekekkel a magyar karácsonyi népszokásokat. Később közös táncolásra invitálták az ott megjelenteket. Másnap délután a Holle anyó történetét ismerhették meg a gyerekek, melyet a Green Fields zenekar koncertje követett. December 9-én bábelőadás lesz 14 órától, majd 17 órától a Mező együttes játszik erdélyi zenéket. Kedden, pénteken, szombaton és vasárnap a Hagyományőrző műhelyben közös kézműveskedésre várják az érdeklődőket, akik többek között betekintést nyerhetnek a papírmerítés, nemezelés vagy a mézeskalács-sütés titkaiba.