Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 27. hétfő, Angelika

Meditációval űzhetjük el a feszültséget

Stresszel terhelt hétköznapjainkban mindenkinek szüksége van egy kis feltöltődésre, lelki, szellemi megújulásra. Egyre többen keresünk valamit, amivel egyensúlyban tarthatjuk életünket. Ezekre a gondokra kínál megoldást a Budafoki úton működő Brahma Kumaris Spirituális Szabadegyetem, amely vallási hovatartozástól függetlenül próbál javítani az emberek életminőségén. A segítség ingyenes.
A szabadegyetem elsősorban önmagunk és a világ megismerését kínálja, a hanyatló világ normái, a széteső értékrend, valamint a rendkívül gyors és megjósolhatatlan negatív világtendenciák ellensúlyozására – mondja Szabó Mariann kurzusvezető. A Brahma Kumaris Spirituális Szabadegyetem nemzetközi szervezetet 1937-ben alapították, és jelenleg 110 országban, több mint 8500 központja működik. Oktatási programjaik legfőbb célja, hogy felébressze bennünk azt, hogy minden embernek eredendő értéke és méltósága van. Szabó Mariann úgy véli gyakran elfelejtjük, hogy elsősorban nem fizikai, hanem szellemi lények vagyunk, ennek köszönhetően pedig hatalmas kihasználatlan erők és képességek rejlenek bennünk. „Ezt segítjük a felszínre hozni a meditáció segítségével” – fejti ki. A kurzusvezető szerint a napi rohanásban elfelejtjük kik is vagyunk valójában, így nem tudatosul bennünk, milyen alaptörvények irányítják életünket. Régi rögzült szokásaink - folytatja -, gondolkodási sémáink vezérlik tetteinket, viselkedésünket, ezek sajnos nem engedik felszínre hozni rejtett képességeinket. A negatív élményeket sokan nem képesek feldolgozni, ezek később feszültté, agresszívvá, és lehangolttá tesznek bennünket, a negatív állapotok pedig rengeteg energiát vonnak el tőlünk – magyarázza. A Brahma Kumaris Spirituális Szabadegyetem ezzel szemben a békét, a szeretet, a toleranciát, a megértést és megbocsájtást szeretné megerősíteni, hiszen ezek rendkívül erős, pozitív energiájú érzések. Szabó Mariann úgy véli, a legtöbben azonban megijednek, ha a meditáció szót hallják, a közvélekedés szerint a meditatív állapotot csak évek hosszú gyakorlása során érhetjük el, amire leginkább csak jógik képesek, ez pedig nem fér bele a mindennapi rutinba. A meditáció a tévhitekkel ellentétben gyorsan megtanulható, de természetesen függ az egyén következetességétől és fegyelmezettségétől - teszi helyre a téves információkat Anthony Strano a szellemi egyetem magyarországi igazgatója. A meditáció azt jelenti, hogy lecsendesítem a tudatomat, irányítom a gondolataimat és nem hagyom, hogy elkalandozzanak. Az ilyen befelé fordulások alkalmával megtaláljuk a belső csendet, és felfedezzük rejtett erőinket - mondja Strano. A 7-9 órás alapképzés elvégzése után a tanulók általában azzal térnek vissza az iskolába, hogy emberi kapcsolataik javultak, ők maguk pedig kiegyensúlyozottabban élnek, problémáikat higgadtabban képesek kezelni. A Brahma Kumaris (jelentése "Brahma lányai") elnevezés is utal arra, hogy a független filozófia mégiscsak rokonságot mutat a keleti vallások világával. - Természetesen a keleti vallások és filozófiák számos területen fedik egymást, de fontosnak tartjuk hangsúlyozni a tan spirituális és filozófiai jellegét - jegyzi meg Strano. Eredetileg csak a spiritualitás létezett. Amikor aztán szervezetté tették, és ezáltal vallássá vált, a spiritualitás gyakorlata rituálékká és dogmákká egyszerűsödött. Ebben a folyamatban sok mindent elveszített eredeti lényegéből. „Igen, a mi rendszerünkben is helye van Istennek, de Isten nem keresztény, hindu, vagy buddhista. Ezt az emberek találták ki. Isten a fény, a tiszta energia, ami kultúrától, vallástól függetlenül mindenki számára elérhető. Az igazi meditáció sem egy rituálé, hanem kommunikáció önmagunkkal” – fejti ki gondolatait a tanító.